„Égi áldás” – avagy a csapadékvíz hasznosítás formái. Ezzel a címmel tartott szerdán este környezetvédelmi fórumot az Érdi Fidesz Zöld Tagozata a Városi Galériában. A hasznosítási lehetőségekről két szakember tartott előadást. A fórumon felszólalt Aradszki András országgyűlési képviselő is.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Fidesz Zöld Tagozata az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezi környezetvédelmi fórumait, egy kicsit megújult formában. A rendezvény résztvevői a felszabadult emésztők célszerű és gazdaságos felhasználásáról hallhattak előadásokat.

A rendezvény egyik meghívott vendége Helter Ádám, az Unigeo Kft. ügyvezetője volt, aki hasznos tanácsokat adott a résztvevőknek az emésztők további használatával kapcsolatban.

A fórum másik meghívott előadója Ostorházi László bevonattechnikai szakember volt, aki arról beszélt, hogy hogyan menthetők meg a meglévő emésztőgödrök.

Az emésztőgödrök átalakításának költségeit nagyban befolyásolja azok állapota és természetesen az ingatlantulajdonos igénye is – hangsúlyozta Ostorházi László, majd hozzátette, hogy az átalakítás legkisebb összege 50 ezer Ft.

Címkék