Németh Szilárd, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott közösen mutatta be a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén kialakított rezsipontot március 6-án.

Hasonló tartalmaink:

Németh Szilárd kiemelte a rezsicsökkentés eredeti célját, azt, hogy több pénz maradjon az embereknél. Fontosnak ítélte, hogy az emberek tudatos fogyasztókká váljanak, de azt is, hogy a döntések meghozatalakor is a felhasználók érdeke érvényesüljön. Elmondta, még mindig a számlázás jelenti a legnagyobb problémát, de a szolgáltatók a tájékoztatási kötelezettségüknek sem tesznek eleget maradéktalanul.
A magyar kormány, a Fidesz-KDNP az emberek megsegítése érdekében hozza döntéseit, amelyeket meg kell tudni védeni azokkal szemben, akik ebben ellenérdekeltek – hangsúlyozta. Úgy folytatta: a szolgáltatókkal szemben, akiknek, ha úgy tetszik a bőrükre megy a játék, valamint a rendszer fenntartásában érdekelt brüsszeli bürokratákkal és a magyar baloldallal, a Gyurcsány-koalícióval szemben, akik szögesen ellentétes politikát folytattak ezen a területen.
Németh Szilárd kitért a kormány március 5-én döntésére, amelynek meghozatalakor már nemcsak a családok, hanem a magyar gazdaság szereplőinek érdekeit is szem előtt tartották. Emlékeztetett: a jövőben a teljesítmény- és hálózatbővítéssel, a csatlakozással, a bekötéssel, a mérőhely-kialakítással kapcsolatos költségek, illetve a fejlesztési hozzájárulás összegének legalább 50 százaléka a közműszolgáltatókat terhel. A döntés által komoly forrásokat takarítanak meg azok, akik csatlakozni kívánnak egy hálózathoz, vagy bővíteni kívánják az általuk igényelt kapacitást.
Tarnai Richárd hangsúlyozta, hogy az ország második legkeresettebb rezsipontja a Pest megyei, ahová időarányosan húsz százalékkal több panasz érkezett, mint amennyit tavaly az érintett hatóságnál regisztráltak a rezsicsökkentéssel kapcsolatban.
A rezsipontokat egyelőre a kormányhivatalokban hozták létre, de a fogyasztóvédelmi törvény nem zárja ki, hogy a jövőben máshol, akár a kormányablakokban is kialakítsanak hasonlókat – közölte a kormánymegbízott.
forrás: kormanyhivatal.hu

Címkék