Az érdi birkózók kötöttfogású rangsorversenyeken – ahol a magyar bajnokságokon való részvételhez szükséges pontokat lehet gyűjteni – valamint szabadfogású kadet válogató versenyeken vettek részt, melyeknek az EB és VB részvételre történő címeres mez megszerzése volt a cél.

Hasonló tartalmaink:

Kadetjeink közül négy versenyzőnk esélyes a címeres mezre, 42 kg-ban – a serdülőkorú – Váncza Pisti már az előző versenyeken mindkét fogásnemben megszerezte a lehetőséget, a döntés alapján végül kötött-fogásban indul majd az Európa Bajnoki megméretésen.

50 kg-ban Kovács Bence döntetlenre áll a dorogi Lévai ellen, így a következő versenyen, Dorogon, a március 30-ai nemzetközi FILA versenyen dől el az EB indulási joga.
Lajsz Dominik szabad-fogásban, 100 kg-ban már megszerezte az indulás jogát, de a kötöttfogású 85 kg-ban szeretne indulni, mely szintén a következő március végi versenyen dől el.

Váncza Ivett a hétvégi versenyen az utolsó pillanatban kikapott a döntőben, így neki is keményen meg kell küzdeni a címeres mezért az elkövetkező versenyeken.

Szabadfogású kadet válogató verseny eredményei:
49 kg Váncza Ivett II.
54 kg Kovács Bence III.
100 kg Lajsz Dominik I.

Diák, serdülő rangsorverseny eredményei:
29 kg Nedvig Máthé II.
46 kg Mezei Dominik V.
50 kg Végh Artúr I., Mezei Patrik III.
69 kg Varga Dániel III.
85 kg Pataki Sámuel III.

Gratulálunk.

Toborzó!

Az Érdi Spartacus SC vár minden birkózni vágyót és a küzdősportjaink iránt érdeklődőket az érdi Városi Sportcsarnok (Érd, Velencei út 39-41.) birkózó csarnokában – 6 éves kortól, fiú és leány birkózó csoportjába, valamint Grappling és Sumo szakosztályaiba.

Az edzések időpontja megtekinthető az Érdi Spartacus SC honlapján: www.erdispartacus.hu.

Most induló kezdő csoportunkba szeretettel várunk minden ÓVODÁS kislányt és kisfiút, aki szeretne megismerkedni ezzel a nagyon változatos mozgásformával, a BIRKÓZÁSSAL! Edzések időpontja: minden kedden és csütörtökön 16:15-17:15.
Előzetes jelentkezés és érdeklődés:
Tar Mihály (06-20-941-9618) és
Südi Gábor (06-20-466-1872) edzőknél

Köszönet az egy százalékért.

Az Érdi Birkózókért Alapítvány (adószám: 18680494-1-13) kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik a 2012. évi adójuk egy százalékával, amely 221.392.- forint, támogatták alapítványunkat. Az összeget az érdi birkózó szakosztály felkészítéséhez, működéséhez használtuk fel. Kérjük, hogy a 2013. évi adójuk 1%-os felajánlásával továbbra is támogassák az érdi birkózást. Birkózóink eredményeikkel és szorgalmas munkájukkal köszönik meg támogatásukat.
Tar Mihály, Kuratórium elnöke

A rendelkező nyilatkozat letölthető a www.erdispartacus.hu honlapról.

Címkék