Budapest, 2014. április 3., csütörtök (MTI) – Feljelentést tesz az ellenzéki összefogás érdi PM-es jelöltje és kampányfőnöke, miután szerda éjszaka bántalmazták egy aktivistájukat.

Hasonló tartalmaink:

 

Erről Dorosz Dávid országgyűlési képviselő és Lovas Miklós számolt be csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A kampányfőnök elmondta: szerda este negyed tíz körül harmadmagával arra lett figyelmes, hogy két fekete ruhás ember – egy férfi és egy nő – vörös festékkel festi le a kormányváltók plakátjait.

Szóváltásba kerültek, majd a két rongáló egy sikátorban egyikükre, Lovas Miklós húszéves barátnőjére támadt bottal és festőhengerrel. Miután a hölgy a másik aktivistával együtt elszaladt segítségért, a támadók megfenyegették a kampányfőnököt, akit le is fényképeztek, majd azt mondták: a képet a “központjukban” le fogják adni.

Lovas Miklós hozzátette: a támadók azt is mondták neki, hogy „inkább a Fideszre szavaznánk, mint rátok, kommunistákra”.

Dorosz Dávid szerint a jobboldal kampányának érdi jelmondata, hogy „se jog, se ember”. Emlékeztetett: a bíróság mondta ki törvénysértőnek, hogy „közmunkásokkal szedették le” a kormányváltók érdi plakátjait.

Szerinte a Fidesz-KDNP politikusai, Aradszki András képviselőjelölt és T. Mészáros András polgármester annyira félnek hatalmuk elvesztésétől, hogy aktivistáik már a jogsértésektől sem riadnak vissza. Úgy vélte, a most történteknél mélyebbre már nem süllyedhet a kampány.

Dorosz Dávid reagált Kocsis Máté (Fidesz) szavaira is, aki szerint a szocialisták miatt nincs értelme összehívni a rendészeti bizottságot a Simon-ügyben. A PM politikusa cinikusnak ítélte a választ a kezdeményezésükre, és szerinte, akinek nincs félnivalója, az összehívja a bizottságot. Emellett Dorosz Dávid a Welsz Tamás haláláról szóló rendőrségi jelentés nyilvánosságra hozatalát is követelte.

Címkék