Idén is a Teleki Sámuel Általános Iskola szervezésében kerül megrendezésre a nyári napközis tábor Parkvárosban. A 8 héten keresztül tartó programsorozat június 23-án indul, amelynek keretében hétről hétre a mesék világába kalauzolják el a gyerekeket. A részletekről Nonn Ilona táborvezető adott tájékoztatást.

Hasonló tartalmaink:

 

Túl az Óperencián lesz a címe az idei nyári napközis tábornak. Ez alapján minden héten előre meghatározott tematika alapján a legkülönfélébb mesefilmekhez kapcsolódó foglalkozásokon vehetnek részt az általános iskolás gyerekek, kötött és kötetlen formában egyaránt.

Újra az önkormányzat finanszírozásával valósulhat meg a program, erre a célra hat millió forintot biztosít a város. Hetente lehet beíratni a gyerekeket a táborba, egy-egy heti alkalom 5000 Ft-ba kerül, ez az összeg a teljes ellátást tartalmazza. A gyerekek utaztatása a tábor területére az eddigi hagyományoknak megfelelően busszal történik.

A tábor június 23-án hétfőn kezdődik, és augusztus 15-én fejeződik be. A nyolc héten át tartó programokra az intézményi gondnokságon lehet jelentkezni a szülőknek.

 

Would you like to replay the video?

 

 

Címkék