Az elmúlt hétvégén ismét megtartották a már hagyományosnak mondható „Alsó utcaiak utcabálját”. Az annak idején egy baráti összefogásból indult kezdeményezés idén ünnepelte a tizenkettedik születésnapját.

Hasonló tartalmaink:

 

 

 

Többek között halászlével, koncertekkel és táncelőadással várták az érdieket, és persze elsősorban az alsó utcában élőket az idén immár 12. alkalommal megtartott „Alsó utcaiak báljára” múlt szombaton. A program, mint mindig idén is igen változatos volt, árulta el a szervező.

Ez egy igazi baráti összefogásból alakult ki, fogalmazott az utcabál kapcsán Antunovits Antal, aki hozzátette, a hangsúly a folytonosságon van, hogy a fiatalok is megismerjék azt a közösséget, amiben élnek.

Antunovits Antal elmondta, természetesen szeretné ha az utcabálnak a következő esztendőkben is lenne folytatása.

 

fotók: Boros Sándor

 

 

Címkék