Új légtechnikai szaküzletet adott át Biatorbágyon a Lindab Kft. október 1-jén. A gyárlátogatással egybekötött szakmai nyílt napon Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott is részt vett.

Hasonló tartalmaink:

 

 

Új légtechnikai szaküzlet nyílt Biatorbágyon. A munkahelyteremtő beruházás ünnepélyes átadásán Rickard Lindqvist, az orosz, a kelet-európai és a török régióért felelős Lindab AB regionális igazgatója köszöntötte a résztvevőket, aki az új beruházás kapcsán kiemelte, a cég magyarországi ventiláció üzletága a régió egyik legsikeresebb területe, amelynek szakembereire nem csak országos, de regionális szinten is fokozottan számítanak.

Tarján István, Biatorbágy város polgármestere az ünnepélyes megnyitón elmondta, a Lindab, mint a város 10 legsikeresebb cégének egyike, kiemelt szerepet kap Biatorbágy életében, nem csak üzleti súlyánál fogva, hanem azért is, mert alkalmazottainak egyharmada a helyi lakosok közül kerül ki. A polgármester biztosította arról a céget, hogy helyi önkormányzati beruházások során is keresni fogja a lehetőségeket a velük való együttműködésre.

„Az elmúlt évben Pest megyében a foglalkoztatottak száma 6%-kal növekedett” – emelte ki beszédében Tarnai Richárd kormánymegbízott. Ez nagymértékben az innovatív befektetéseknek köszönhető; a korábbi hónapokban, Pest megyében átadott kínai, magyar és amerikai beruházásokat most a svéd érdekeltségű Lindab cég követte, az új légtechnika szaküzlet megnyitásával.

A beruházások kapcsán Tarnai Richárd utalt az egyszerűsített engedélyeztetési rendszerre, valamint a bürokráciát csökkentő hatékony ügyintézésre. Országos szinten elmondta, az elmúlt évben 10,2%-ról 7,8%-ra csökkent Magyarország munkanélküliségi rátája, amely egyúttal a legnagyobb mértékű csökkenést is jelenti a 28 EU tagállam között.

A biatorbágyi szaküzlet megnyitása egy „pilot project”, melynek sikere esetén az elkövetkezendő 3-5 évben országos szinten további négy hasonló bolt megnyitását is tervezi a cég, ami egyben újabb munkahelyek létesítését is eredményezi.

 

kormanyhivatal.hu

 

 

Címkék