Baseball toborzó

A baseball egy Magyarországon kevésbé ismert sportág, ám van egy klub itt Érden, ami évről-évre gyűjti be a szebbnél szebb bajnoki, és nemzetközi eredményeket.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Baseball és Softball Clubot 2003-ban az Egyesült Államokból Magyarországra települő Terry Lingenhoel alapította, ám már egy évvel korábban, 2002-ben egy toborzásra közel hatvanan jelentkeztek, így kénytelenek voltak egyesületbe szerveződni. Az elmúlt 13 esztendőben az Érdi Baseball és Softball Club hazánk legeredményesebb csapata, ugyanis nyolc szakosztálya közül valamelyik – vagy akár több is – megnyeri bajnokságát.

A klub minden évben tart toborzást, és ez idén sem lesz másként, ugyanis március utolsó hétvégéjén (28-án szombaton, illetve 29-én vasárnap) tart toborzást az ófalusi focipályán mindkét nap 14:00 és 17:00 között. Ha nem tudja, merre van ez a pálya, akkor se csüggedjen, ugyanis 13:45-kor a Stop.Shop. parkolójából az edzők fuvarozzák az érdeklődőket. Találkozó a csapat emblémájával jelzett kisbusznál.

Az egyesület összesen nyolc csapatot működtet:
T-ball – Red Sox (6–9 évesek)
Indians (10–12 évesek)
Cardinals (10–12 évesek)
Giants (13–14 évesek)
Pirates (15–16 évesek)
Wildcats – softball (14 év felett)
Aeros (NB 1-es felnőtt csapat, 16 éves kortól)
Pioneers (NB 2-es felnőtt csapat, 16 éves kortól)

Az egyesület média-koordinátora, Fábián Magdolna számolt be a toborzó menetéről. Hallgassa meg interjúnkat!

 

A BASEBALL
A baseball két csapat által játszott labdajáték. A játék során a pitcher (labdadobó) egy ökölnyi méretű labdát hajít a másik csapat játékosa felé, akinek azt egy ütővel kell megütnie. A játék pontozása futásból és a játékterületen található jelzések (bázisok) megérintéséből adódik. Magát a labdát baseball-labdának hívják. A játék egyik variánsa softball, ami nagyjából a baseball szabályait követi, de puhább és nagyobb labdával játsszák, illetve a labdát is mindig alulról dobják – ez a női szakág is.

A baseball az amerikai kontinens és Kelet-Ázsia országaiban népszerű. Japánban, a Dominikai Köztársaságban, Kubában, Panamában, Dél-Koreában és egyéb országokban is ez a legnépszerűbb sport. Az Egyesült Államokban a baseballt egyenesen nemzeti sportnak kiáltották ki – a Major League Baseball meccseinek látogatottsága nagyobb, mint az összes többi sportágé együttesen. Bár Észak-Amerikában a labdajátékok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, a baseball népszerűsége olyan magas, hogy a „ballgame” (labdajáték) kifejezést szinte kizárólag a baseballra használják és a „ballpark” (labdajáték pályája) csakis baseball pálya lehet.

A 2020-as tokiói nyári olimpián valószínűleg felkerül a programba a baseball, ugyanis a helyi szervezőbizottság is dönthet különböző sportágak felvételéről, vagy levételéről a játékokon.

A baseball ötvözi a csapat és az egyéni sportokat. Egy-egy játékos védekezésben nem számíthat társai közvetlen segítségére, egyedül kell megoldania a feladatát. A többiek ilyenkor a jó helyezkedésre figyelnek, hogy társuk a védekezés után megjátszhassa őket a labdával. Ütésnél szintén egyedül kell teljesíteni, senki nem tud érdemben segédkezni, ám vannak helyzetek, mikor egy ütőjátékos például feláldozza magát a csapatért, (buntol) ilyenkor a csapattárs következő bázisra juttatása a legfőbb cél.

A baseballt két kilencfős csapat játssza. A Major League játékaiban általában négy pályabírói pozíció található, de a meccs fontosságától függően akár hat bíró is lehet a pályán. A játéktéren négy bázis található, amelyeket az óramutató járásával ellentétes irányban számoznak első, második és harmadik bázisnak. Mindegyik bázis egy 38 cm-es, földből kiemelt négyzet. A negyedik, úgynevezett hazai bázissal együtt a bázisok egy 27.4 méter oldalhosszúságú négyzetet alkotnak. Ezt a csúcsára állított alakot gyémántnak nevezik. A hazai bázis egy ötszögletű gumilemez, amelyet home plate-nek (hazai lapká-nak) neveznek. A játékmezőt két részre osztják: az infield (belső mező) a gyémánt határain belül található, míg az outfield (külső mező) ezen kívüli. A gyémánt otthoni bázishoz kapcsolódó két vonala a partvonal – az outfield szélső határait is többek között ezek adják meg.

0326_baseball_magyarazat

A játékot kilenc inning-nek nevezett menetben játsszák. Egy inning alatt mindkét csapat egyszer-egyszer kerül sorra, amikor megpróbálhatja a labdát elütni és pontot szerezni, miközben a másik csapat dob és védi a mezőket. A többi csapatjátékkal szemben a baseballnál mindig a védő csapatnál van a labda. A csapatok akkor cserélnek helyet, ha a védő csapat az ütő csapat három játékosát kiejtette. A meccset az a csapat nyeri meg, amelyik a kilenc inning végén a legmagasabb pontszámmal rendelkezik. Döntetlen esetén a meccs addig folytatódik, amíg az egyik csapat pontelőnyhöz nem jut. A játék elején a hazai pályán játszó csapat védekezik a pályán mind a kilenc játékosával, míg a vendég csapat tagjai egyenként kerülnek sorra, hogy üssenek.

A játék mindig a védekező csapat dobó (pitcher) játékosa és a másik csapat ütője (batter) között zajlik. A dobó a hazai bázis felé dobja a labdát, ahol a csapatába tartozó elkapó (catcher) várja az érkező labdát. Kettőjük között helyezkedik el a másik csapat játékosa, az ütő, a két ütődoboz egyikében áll és megpróbálja az elkapó felé dobott labdát elütni. A elkapó feladata minden olyan labdát elkapni, amit az ütő nem talál el, vagy nem is próbál meg eltalálni. Legfontosabb feladata kézjelekkel a dobó tudomására hozni, hogy mit dobjon és merre. Ha a dobó ezzel nem ért egyet, akkor a fejét nemlegesen rázza – ha elfogadja a jelzést, akkor bólint. Az elkapó feladata a játék előrehaladtával egyre felértékelődhet, attól függően, hogy a dobó miként reagál a kialakult játékhelyzetre.

Minden egyes fél-inningben az a védő csapat feladata, hogy a másik csapat három játékosát kiejtse a játékból. Az a játékos, aki kiesik, elhagyja a pályát és várnia kell, hogy az ütéshez újra sorra kerüljön. Sokféle módon lehet a támadó csapat játékosait kiejteni a játékból: a levegőben kapják el az elütött labdáját (flyout), futás közben megérintik a labdával (tag-out), futásra kényszerítésnél megérintik azt a bázist, ahova futnia kellene (force out), vagy három hibás ütése volt (strikeout). Miután a támadó csapatból három játékos kiesett, a fél-inningnek vége lesz, és a csapatok helyet cserélnek, az eddig védekező fog ütni. Egy teljes inning során tehát mindkét csapatnak van lehetősége támadni és védekezni is.

0326_baseball_3

Címkék