Kínában is érdi győzelem

Az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Egyesület egyik sportolója remek lehetőséghez jutott nemrég. Fekete Barnabás meghívást kapott Pekingbe egy rangos nemzetközi gálamérkőzésre, ahol több mint tízezer ember előtt tudott győzni.

Az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Egyesület egy 2011 óta – sikeresen – működő csapat, amely közel 500 dobogós helyezést tud felmutatni, úgy hogy rengeteg kezdő – néhány éve a sportágat űző – versenyzője van. Az egyik ékes példája az ÉSWS SE sikereinek Fekete Barnabás (fenti képünk jobb oldalán), aki 21 évesen kezdte űzni ezt a harcművészetet, avagy sportágat, és fél évvel később az addig a kategóriáját több évig uraló versenyzőt az első meccsen legyőzte, így hamar országos bajnoknak mondhatta magát.

Erre az eredményre, úgy látszik, még Kínában is felfigyeltek, ahol arányaiban legalább annyira népszerű sportág a shaolin, mint Európában a labdarúgás – másfél milliárd emberből több tízmillióan már gyermekkoruktól kezdve ezt űzik. Ehhez képest a „rutintalan” magyar Fekete Barnabás Pekingben küzdhetett meg ellenfelével. Nem volt egyszerű dolga, hiszen egy nagyon erősen és pontosan ütő tajvani ellenfél ellen lépett ringbe, ám egy szabálytalan ütés miatt a tajvanit leléptették, így Barnabás ünnepelhetett.

Legközelebb Érden várhatóan novemberben lesz egy versenye az egyesületnek. Az előző évekhez hasonlóan a világkupa egyik állomását az Arénában szeretnék megszervezni.

Interjúinkat a versenyzővel és az egyesület vezetőjével itt meghallgathatja!

 

Címkék