Városi pedagógusnap

Az Érd Közneveléséért Díjat idén hárman vehették át a pedagógusnapi rendezvényen a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Hasonló tartalmaink:

 

A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 3. osztályos tanulójának, Juhász Jázminnak a szavalatával kezdődött az idei városi pedagógusnap, majd T. Mészáros András polgármester köszöntötte a város pedagógusait. A résztvevő pedagógusok az ünnepségen Póka Éva és Kautzky Armand közös előadását is megtekinthették.

Az ünnepi műsort követően Sárközi Márta, az Érdi Tankerület igazgatója köszöntötte a pedagógusokat, aki beszédében hangsúlyozta: ezen a pályán az oktatói és nevelői munka mellett sok új kihívásnak kell eleget tenniük a pedagógusoknak, ezekből kiemelte többek között a portfólió készítését és a minősítésen való részvételt is.

A beszédeket követően oklevelek, kitüntetések átadására került sor. Az Érdi Köznevelésért Díjat ez alkalommal három pedagógus vehette át.

Selmecziné Dósa Éva, a Fácán Tagóvoda vezetője, aki nagy örömmel fogadta munkájának elismerését.

Molnárné Kállay Andrea, a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára és igazgatóhelyettese is átvehette az Érd Közneveléséért Díjat, aki szintén évtizedek óta oktatja városunk tanulóit az intézményben.

Maitz Ferenc, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója több, mint 40 éve dolgozik a pedagógusi pályán, munkáját szintén elismerte városunk önkormányzata az Érd Közneveléséért Díjjal.

Az ünnepi műsor zárásaként a Gárdonyi Iskola tanulói Demjén Ferenc Jégszív című dalát énekelték el búcsúzóul az iskola két pedagógusa. 

 

Would you like to replay the video?

fotók: Boros Sándor

Címkék