Kárfelmérés után indulhat a kifizetés

A viharkárok felmérése után napokon belül megérkezik a károsultak számlájára a kártérítés összege, ha a dokumentumok és a szerződés rendben van – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Hasonló tartalmaink:

 Gilyén Ágnes hozzátette: ahogy megtörtént a kárfelmérés, azonnal elindulhat a helyreállítási munka.

Gilyén Ágnes közlése szerint a hazai ingatlanok biztosítottsága európai összehasonlításban jónak mondható, 72-73 százalékos. Szerencsésnek nevezte, hogy az elemi károk szerepelnek a magyarországi alapbiztosításokban is, azaz akinek van lakásbiztosítása, az vihar, földrengés vagy árvíz ellen biztosítva van.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) csütörtöki közlése szerint a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után 34 795 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forintot.  A káresetek száma és becsült értéke jóval meghaladja a Mabisz múlt héten kiadott előző összegzésének  adatait, amely 20 ezer esetet és 3 milliárd forintos kárt jelzett.

A kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos, azonban 537 bejelentés érkezett olyan, casco-biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek  a kidőlt fák miatt sérült meg a járművük.  A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó átlagos kárösszeg több mint 332 ezer forint.

mti.hu

Címkék