Magabiztos siker a grúzok ellen

Szombaton, Grúzia ellen kezdte meg Európa Liga menetelését a magyar női válogatott, s a mieink magabiztos, 3:0-s győzelemmel tették le névjegyüket.

Hasonló tartalmaink:

Lehengerlően kezdték a mieink a meccset, Széles Petra két centertámadásával, Horváth Dóra ászával, majd egy remek blokkal a mieink 4:0-ra elhúztak. Azonban ezt gyorsan behozták a vendégek (5:5), s ezután a közönség biztatása is kellett, hogy megint sorozatban négy pontot csináljanak lányaink. A második technikai szünetben pedig már tízzel is mentek, ekkor már Sándor Renáta és Horváth Dóra sem maradt adós a bombákkal, majd a hajrában megint jöttek Széles ütései, s végül 25:12-re nyertük az első szettet.

A második játékrészben a vendégek kezdtek jobban, vezettek is egy-egy ponttal az elején, de aztán az első technikai szünetig helyreállt a világ rendje. Több technikai hibát is elkövettek a vendégek, ami után tovább nőtt a különbség, de aztán a mieink is fáradni kezdtek, s ezt kihasználva három pontot szereztek sorozatban a grúzok, ami után időt is kért Jan De Brandt. Urrá is lettek a magyar lányok a hullámvölgyön, s visszaállt az öt-hatpontos különbség, a második technikai szünet után pedig Sándor-bombákkal még jobban el is húztak, s ezt a játszmát tíz ponttal nyerték (25:15).

11791974_390516357813061_4913805759285330096_oA fergeteges csabai közönség bíztatása közepette a harmadik játszmában már Liliom Rita és Vacsi Evelin kezdett – ők korábban csereként kaptak lehetőséget –, de elsősorban Horváth Dóra ászai játszották a főszerepet, amivel 9:0-ra is vezettek már a mieink. Később kissé pontatlanná váltak a mieink támadásai, ennek, valamint na meg Tinatin Tchautchidze pontjainak köszönhetően valamelyest feljebb zárkóztak a grúzok. A hajrában Sándor Reni pontjaival aztán megint megugrott a különbség, s a meccs stílszerűen éppen az ő ejtése után ért véget (25:12).

 

MAGYARORSZÁG–GRÚZIA 3:0 (12, 15, 12)

Békéscsaba, 600 néző. Vezette: Simics (szerb), Visan (román).

Magyarország: Bodnár 3, Sándor 19, Tálas 4, Széles 8, Pallag 5, Horváth D. 11. Cserék: Kötél D. (liberó), Vacsi 1, Kötél Zs., Liliom 4, Szombathelyi Sz. 3, Szakmáry 1. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

Grúzia: Kipshidze 2, Kakhadze 3, Tvauri 2, Sturua 1, J. Sanadze 1, Tchautchidze 11. Cserék: T. Sanadze (liberó), Chelidze 4, Zadimenchenko, Sosnovskaya. Szövetségi kapitány: Khatuna Giorgadze

Az eredmény alakulása: I. játszma: 4:0, 5:5, 9:5, 16:6. II. játszma: 2:3, 10:4, 10:7, 16:11. III. játszma: 9:0, 12:6, 16:8, 20:11.

MESTERMÉRLEG:

Jan De Brandt: – Ez a mérkőzés is a felkészülés egyik állomása volt. A lényeg a győzelem és az, hogy meccsről meccsre jobbak legyünk.

team_hungary

Karádi Zoltán, fotó: Muzslay Péter (MRSZ)

Címkék