Izraelt fogadja a magyar női röplabda-válogatott az Európa-ligában, a hétvégén

A hétvégén, az Európa-liga negyedik fordulójában a magyar női röplabda-válogatott Izraelt fogadja az Érd Arénában. A két csapat szombaton 20.30-tól, vasárnap pedig 18.30-tól mérkőzik meg egymással.

Hasonló tartalmaink:

A szeptemberi Európa-bajnokságra készülő magyarok a grúzok kétszeri legyőzésével kezdték a sorozatot, ám aztán két törökországi vereséggel folytatták, míg a görögök ellen egy győzelem és egy vereség volt a mérlegük, azaz éppen ötven százalékosak, s ezzel jelenleg csak az ötödik helyen állnak a tabellán.

Az izraeliek egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhettek el a lengyelek és a törökök ellen is, s bár Grúziát ugyancsak kétszer győzték le, egyszer ez csak 3:2-re sikerült nekik, így 11 ponttal jelenleg másodikok, de csak kettővel előzik meg a mieinket.

Ahhoz, hogy a magyar csapat a fordulót követően biztosan előrébb tudjon lépni, ahhoz mindkét találkozón győznie kellene a lányoknak.

A két válogatott tavaly kétszer is megmérkőzött egymással a kontinenstorna selejtezőin: Franciaországban a magyarok, Izraelben viszont a házigazdák győztek.

„Mindamellett, hogy végül mi jutottunk ki az Eb-re, fájó volt az a vereség, amiért most szeretnénk visszavágni – nyilatkozta Horváth Dóra, a magyar válogatott négyesütője. – Az elmúlt hétvégi, második görög meccsen már fejben is nagyon ott voltunk és ennek köszönhetően tudtunk győzni. Nagyon remélem, hogy ez a javuló forma és tendencia folytatódik az izraeliek ellen is.”

A mérkőzésre a jegyek 1500 forintos áron kaphatók, míg a diákok és a nyugdíjasok 1000 forintért tekinthetik meg a találkozót, viszont 14 éves kor alatt a belépés díjtalan. A találkozók eredményeit az esemény honlapján, a roplabdaeuropaliga.hu-n követhetik figyelemmel a szurkolók, de a vasárnapi meccset az M4 televízió is élőben közvetíti.

 

Karádi Zoltán

Címkék