Egy sima, egy szoros

Nem, most nem egy új kötési technikát szeretnénk bemutatni, hanem a magyar női röplabda válogatott Izrael elleni győzelmeit. Tekintse meg az Érd Tv tudósítását is cikkünk alatt. 

Hasonló tartalmaink:

Tekintse meg az Érd Tv tudósítását is cikkünk alatt!

A várakozásokkal ellentétben a Görögország ellen játszott 3:1-es vereség, majd a következő nap aratott 3:1-es győzelem után a magyar női röplabda válogatott az Európa Liga negyedik hétvégéjén az Érd Arénában fogadta Izrael legjobbjait, amellyel holtversenyben állnak a magyarok a világranglista 39. helyén. Ebből két szoros mérkőzésre lehetett számítani, mégis az első meccs első játszmájában 5:1-re léptek el a magyarok, majd az első technikai szünetben 8:5-re vezettek, ám innen ismét megújultak, s zsinórban öt pontot hoztak, majd a második technikai szünetben 16:11 állt az eredményjelzőn. Innen nem sok babér termett a vendégeknek, az első szettet 25:16-ra nyerték Jan De Brandt szövetségi kapitány lányai, akik a szeptemberi belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságra készülnek, amelyre 1987 óta először jutottak ki.

A második szett sem hozott áttörést a vendégek játékában, a felvonás elején hamar öt ponttal léptek meg a magyarok, s a vezetést nem adták ki a kezükből, ezt követően egyszer volt öt pont közte és a szett végére tizennégyet tettek a magyarok az eredmény közé. (25:11)

A harmadik játszmában 0:1-nél és 1:2-nél vezettek is az izraeliek, ám a meccsen csak ez a két pillanat volt, amikor ők voltak előnyben. 1:2-ről 7:4-re léptek el Sándor Renátáék, majd előnyüket folyamatosan növelve 25:15-re nyerték a játszmát, így sima, 3:0-s győzelmet arattak a szombati meccsen, de ez a találkozó nem tükrözte a vendégek valódi játékerejét.

A vasárnap jóval kiegyenlítettebb csatát hozott, már ami az összesített eredményt illeti, hisz a második meccs első szettjét végig vezetve, 25:15-re nyerték a magyarok, a következő játszmában viszont a magyarok árnyékuk voltak addigi játékuknak, s Izraelnek először a párharc során sikerült kézben tartania az eredményt. 8:9-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor is a csapatkapitány, Liliom Rita és Tálas Zsuzsanna is lement, helyükre Pallag Ágnes és Szabó Adrienn érkezett, ez a csere aligha váltotta be Jan De Brandt terveit, 11:18-ra léptek meg a vendégek. Ezt követően a szövetségi kapitány Liliomot és Tálast is visszacserélte, ennek köszönhetően pedig 18:21-re jöttek fel a hazaiak, s egy szoros játszmában 25:21-re kikaptak.

A harmadik szettre ismét sokkal jobban koncentráltak a magyar lányok, a vezetést nem adták ki a kezük közül, a technikai szünetig öt pont volt az előnyük, majd az ellenfél hibáit kihasználva simán, 25:14-es győzelemmel szerezték meg az összesített vezetést.

A negyedik játékrész volt az egyetlen a két nap során, amikor mindkét csapat hozta a tőle minimálisan elvárható teljesítményt. 0:2-ről 6:4-re fordítottak Liliomék, de innen egészen 21:20-ig egyik csapat sem tudott tetemes előnyt kiharcolni.

A magyar csapatnak három ponttal sikerült meglépnie, majd két meccslabdához is jutottak, amikor az Érd Aréna közönsége felállva szurkolt a lányoknak a győzelemért, amennyiben sikerült volna megnyerni ezt a szettet, a magyarok biztosan elődöntősök lettek volna az Európa Ligában, csakhogy a fenomenális szurkolás nagy nyomást helyezett Tálas Zsuzsannáék vállára, s ő el is dönthette volna a meccset, ám a hálóba lőtt. Innen pedig 27:25-re Izrael megnyerte a szettet. (2:2)
A mindent eldöntő utolsó játszmára viszont elfáradtak a vendégek, a térfélcserével együtt járó technikai szünetben már hárommal vezettek a magyarok. Rögtön a szünet után a vendégek kapitánya időt kért, és sikerült is kizökkentenie az egyik csapatot – a sajátját. 8:5 után Izrael csak két pontot szerzett, míg a magyarok begyűjtötték a győzelemhez szükséges hét pontot, így hihetetlenül drámai csatában 3:2-re nyertek.

Ez a siker egyben azt is jelenti, hogy az Európa Liga záró fordulójában, Lengyelországban az egyik meccsen legalább egy 3:2-es vereséget kell elérniük Jan De Brandtéknak, hogy a legjobb négy közé jussanak.

Would you like to replay the video?

Szombat

MAGYARORSZÁG–IZRAEL 3:0 (16, 11, 15)

Érd Aréna, 600 néző. Vezette: Rossella Piana (olasz), Gilles Gaupp (francia).
Magyarország: Sándor 8, Tálas 2, Vacsi 5, Dobi 8, Liliom 10, Horváth D. 14. Cserék: Lévai (liberó), Pallag 2, Kötél Zs., Szakmáry 6, Szabó A. 1.

Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

Izrael: Gluck 2, Starikov 5, S. Peham, Devash 5, Zur 9, Kolnogorov 4. Cserék: Zinober (liberó), Shebotarov, Saada 1, Stein, D. Peham 1, Vitalia 1.

Szövetségi kapitány: Arie Selinger

Jan De Brandt: – Nagyon jól játszottunk az egész mérkőzésen, főleg a blokkunk és a nyitásaink voltak kiemelkedőek.
Arie Selinger: – A magyar csapat nagyon erős volt, mi pedig az egész Európa-liga során most játszottunk a leggyengébben.

Vasárnap

MAGYARORSZÁG–IZRAEL 3:2 (15, –21, 14, –25, 7)

Érd, 800 néző. Vezette: Gaupp (francia), Piana (olasz).
Magyarország: Sándor 28, Tálas 4, Vacsi 8, Dobi 10, Liliom 12, Horváth D. 11. Cserék: Lévai (liberó), Szabó A., Pallag 7, Kötél Zs., Szakmáry 3, Bodnár.

Szövetségi kapitány: Jan De Brandt

Izrael: Gluck 8, Starikov 10, S. Peham 2, Devash 14, Zur 18, Kolnogorov 8. Cserék: Zinober (liberó), Saada, D. Peham, Stein, Shebotarov.

Szövetségi kapitány: Arie Selinger

Jan De Brandt: – Nagyon közel álltunk a 3:1-es győzelemhez, de sajnos ez végül nem sikerült. Annak viszont nagyon örülök, hogy a csapat az ötödik játszmában megint jól játszott.
Arie Selinger: – Ma már jobban játszottunk, mint tegnap, de a magyar csapat ellen ez még mindig kevés volt. De legalább a pontszerzés sikerült.

 

Címkék