Angyalok és indiánok a nemzetközi tornán

Augusztus végén az Érdi Baseball és Softball Egyesület két csapata, az U12-es Indians és az U11-es Angels Horvátországban, Varasdon szerepelt egy hosszú hétvégéig tartó tornán.

Hasonló tartalmaink:

Az Angels először a szerb csapattal mérkőzött meg, de ez nem hozta meg a hőn áhított eredményt, mivel az érdiek 3–1-re kikaptak.
Majd másnap kora reggel az Indians csapata – néhány nagy segítségével – készült a szerbek elleni újabb meccsre, amely már egy jóval összeszedettebb, ügyes játékot hozott az érdiektől, ám egy ponttal ismét a déli szomszéd csapata bizonyult jobbnak. Pár órával később újra pályára léptek az érdiek, ám ezúttal már az olaszok ellen húztak kesztyűt és ragadtak ütőt: Újult erővel, és edzői tanácsokkal igen szoros küzdelmet hozott ez a mérkőzés, amelynek végén 9–8-as győzelmet aratott az Érdi Baseball csapat.
Délután szintén egy olasz ellenféllel sorsolták össze az Angels-t, ők is nagyon szép teljesítménnyel 10–3-ra győztek.
A torna harmadik napján, a házigazda ellen mérte össze erejét Terry Lingenhoel gárdája, s sikerült is 2–1-re lenyomni a varasdiakat, így vasárnap már a végső helyekért folytak a harcok: Az Indians a negyedik helyet szerezte meg a tornán, míg az Angels a második lett.

Az edzők felkészültsége, tapasztalata, és technikai tudása segítette a versenyzőket abban, hogy ilyen méltó helyen sikerült végezniük. Nagyon nagy szurkoló tábora volt a csapatoknak, szülők barátok, versenytársak, csapattagok biztatták az ifjúságot, a győzelemre, mely sikeresen meghozta gyümölcsét! A tornával egyidőben zajló varasdi fesztiválon minden csapat saját színeiben vonult fel és az egész város ezt a fantasztikus sporttalálkozót ünnepelte – írja az Érdi Baseball és Softball Egyesület beszámolójában.

Címkék