Legújabb értékeink

Készül Érd Települési Értéktára, amelyben valamennyi, helyi értékkel bíró szellemi, emberi, tárgyi és természeti kincsünket kívánják összegyűjteni és rendszerezve bemutatni. Egy város értéktára a legjobbak gyűjteménye, amelyek közé beválogatták az év végén a Rozmaring Német Nemzetiségi Kórust is.

Hasonló tartalmaink:

Egy város értéktára a város minőségét, sokszínűségét is megmutatja. Ezért nagyon nagy öröm, hogy a kórus is bekerült az Értéktárba – mondta el Stibló Anna a Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus karnagya. Majd hozzátette: óriási elismerés, mind a kórusnak, mind a kórus vezetőjének. A német nemzetiségi kultúrát terjesztik a legmagasabb színvonalú fellépéseiken, és ezáltal ez az elismerés egyben felelősség is – tette hozzá a karvezető.

A Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus 2010 óta működik ebben a formában, azóta sokat fejlődtek, sok programon vettek részt. A kórus vezetője magánénektanár, így a kórus hangzásával is külön tud foglalkozni. Stibló Anna elmondta, hogy hétfőnként a Szepes Gyula Művelődési Központban tartanak próbát, ezeken alkalmakon meg lehet hallgatni a kórust, de aki kedvet érez, csatlakozhat is hozzájuk. Hallgassa meg Stibló Annával készített interjúnkat:

Az Érdikum Klub tavalyi, évzáró taggyűlésén döntötték el, hogy mely értékek kerülnek bele a tárba. Az Érdi Újság legújabb számában olvasható is a névsor, mely szerint a  a Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus mellet Palcsó Sándor operaénekes, Bíró András író, Wegenast Róbert festőművész, jelmeztervező, Szekér Gizi fazekas, Vaád Éva festő-keramikus, a Lukin László Művészeti Alapfokú Iskola és a Magyarok Érdi Vására is helyi értéket képvisel.

A klub honlapján megtalálható kérdőív kitöltésével bárki javasolhat olyan személyt vagy tárgyi, természeti kincset, ami bekerülhet az Érdikumok közé.

Címkék