Kezdődik az Érdi Óvodai Szakmai Napok

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg márciusban az Érdi Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozatot. A március 2-a és 23-a közötti időszakban előadásokon, gyakorlati bemutatókon találkozhatnak egymással a város gyermekintézményeinek munkatársai.

Hasonló tartalmaink:

Annak idején hiánypótlásként tervezték a programsorozatot, mert nem működtek a szakmai munkaközösségek a városon belül, ezt az űrt szerették volna betölteni. Az első időszakban egy hónapig tartott a rendezvény, most viszont harmadik éve lesz, hogy 3 hetes, de ez az idő is elegendő, hogy szakmai előadások, gyakorlati bemutatók váltsák egymást és gazdagítsák a programot.

A gyakorlat szerint az óvodák választanak egy-egy napot, amikor szeretnék bemutatni azt az elméletet és gyakorlatot, amit egész évben a gyerekek nevelése érdekében végeznek a saját óvodájukban. A nevelési év elején az intézmények elkészítik éves munkaterveiket, ebben fogalmazzák meg, amit az adott nevelési évben el szeretnének érni. Ezekhez a fő feladatokhoz kapcsolódnak a szakmai napokra betervezett előadások, illetve gyakorlati foglalkozások témái is.

A rendezvénysorozat az óvodapedagógusok szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert a dolgozók szívesen mennek egymáshoz, szívesen hallgatják meg, hogy más óvodákban mi a gyakorlat, szívesen nézik meg a bemutató foglalkozásokat. Ez arra is lehetőséget ad, hogy ne csak az adott témával kapcsolatban cseréljék ki a tapasztalataikat a óvodában dolgozók, de kötetlenebb légkörben beszélgethetnek, ismerkedhetnek egymással. A rendezvény egyben a fiataloknak is lehetőség arra, hogy megismerjék a városban dolgozó kolléganőiket.

Az óvodai szakmai napok programjaiból sokat profitálnak az intézmények, hiszen a dolgozók saját csoportjaikba beviszik a tapasztalatokat. A családok, a szülők pedig úgy részesülnek a rendezvénysorozat hozamából, hogy a gyerekek otthon elmondják élményeiket, és így a szülőket is egyre inkább be tudják vonni.

Az országban egyébként egyedülálló az Érdi Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozat.

A szakmai napok megnyitóját március 2-án tartják az Érdi Kincses Óvoda Fácán Tagóvodájában. Az ünnepséget T. Mészáros András, polgármester nyitja meg.

A város egyébként az idei költségvetésében az óvodapedagógusok és az őket segítők részére 26 millió forinttal szavazott meg többet a tavalyihoz képest. Az óvodák működésére pedig 15 millió forinttal jut több idén.

Címkék