A Budapest100 bemutatja: Nagykörút

Ez egy rendhagyó, az egész várost megmozgató civil esemény, amely 2011-ben hagyományteremtő szándékkal indult az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére. Elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, valamint az ott élők történeteire, épített környezetünk értékeire.

Hasonló tartalmaink:

Ez a program olyan városi civil ünnep egyben, amelynek közösségépítő szerepe is kiemelkedő, hiszen különböző társadalmi hátterű embereket és generációkon átívelő közösségeket hoz közelebb egymáshoz. Tehát idén a Nagykörútra hívnak bennünket kicsit másképp sétálni, a 120 évvel ezelőtt épült, egykor szebb napokat látott útvonalra. A programról Szíj Barbara művészettörténész, kutatásvezetőt kérdeztük.

Címkék