Nüánszokon múlt

Két játszmával jobb aránnyal zárta az U14-es régiós bajnokságot a Gödi SE, mint a Delta RSE, így az érdiek lecsúsztak a dobogóról és csak a negyedik helyen zártak. Ezzel szemben az ifi csapat jutalomjáték gyanánt már bajnokként aratott három 3:0-s sikert.

Hasonló tartalmaink:

Négy éve szerepel a Delta RSE Érd U14-es együttese a Régiós Bajnokságban, ahol eddig mindig a dobogón zárt, ám ezúttal két szetten múlt, hogy lecsúszott onnan. Viszont az U18-asok épp az ellenkezőjét hajtották végre, hiszen az eddigi három szezon során nem végeztek az első háromban, most már három találkozóval a bajnokság vége előtt megnyerték a sorozatot.

Az U14-es csapatnak nem lesz egyszerű dolga jövőre, hiszen a korosztályváltások miatt a minik felkerülnek a gyermekek közé, így az utóbbi időben Dömötör-Mátrai Beátáék már a nagypályás röplabdához is szoktatták őket, úgy, hogy beálltak az U14-esek meccseire is.

A vezetőedző az U18-as, ifi csapat kapcsán korábban úgy fogalmazott: „A név kötelez, ezért tisztességgel és győzelemmel szeretnék zárni a szezont.” – függetlenül attól, hogy már biztosan bajnokok. Az edzői utasítást pedig betartották az érdi lányok, akik a Gödi SE vendégeként 3:0-ra nyertek, úgy, hogy az első két játszmát szoros végjátékban nyerték. „Örültem neki, hogy ami az év elején nem ment, hogy a végjátékokban fejben elfogytunk, most azt sikerült tartani és hátrányból is tudtunk fordítani.” – fogalmazott Dömötör-Mátrai Beáta.

A záró két találkozót a Budakeszi és a Dunakanyar ellen is simán hozta a Delta, mindkét ellenfelét 3:0-ra győzte le.

„Kicsit nehezen indult a játék az első, Budakeszi elleni mérkőzésen, eléggé nyögvenyelős volt, a lányok úgy gondolták, elég, ha a cipőt felküldik a pályára. A Budakeszi nem így gondolta, de végül 3:0-ra sikerült nyernünk. A Dunakanyar ellen már sokkal erőteljesebben, keményebben folytattuk, így sikerült mindhárom mérkőzést tisztességesen megnyerni” – jegyezte meg Dömötör-Mátrai Beáta.

Címkék