Esélyegyenlőségről a Kósban

Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak a Kós Károly Szakképző Iskolában a Szociális Gondozó Központ szervezésében. A Boldog Ceferino Alapítvány munkatársai elsősorban a cigányság múltjáról, helyzetéről és a tanulás jelentőségéről is beszéltek a fiataloknak.

Hasonló tartalmaink:

Az esélyegyenlőségi osztályfőnöki órán a szemléletformáló program célja az előítéletek, a cigány és nem cigány csoportot elválasztó fal lebontása – hangsúlyozta az alapítvány munkatársa. Gáspár Csaba, a Boldog Ceferino Alapítvány munkatársa előadásában többek között arról beszélt a diákoknak, hogy honnan indult és milyen változásokon ment át élete során.

Az interaktív foglalkozásokon a diákok számára megismerhetővé vált az addig esetleg idegen csoportok élete. A program egyik fontos alapelve az előítéletek lebontása, ehhez pedig szükségesek a személyes találkozások. Az előadók mindemellett kiemelten felhívták a fiatalok figyelmét a tanulás fontosságára is.

A Boldog Ceferino Alapítvány programja a tolerancia és elfogadás erősítésére és a diszkrimináció elleni küzdelem érdekében szólítja meg a diákokat, törekszik a generációk közötti párbeszéd és együttműködés fejlesztésére is. A rendhagyó tanóra minden pontján figyelmet fordított arra, hogy érzékenyítse a fiatalokat az őket vagy társaikat érő hátrányos megkülönböztetés felismerésére.

Címkék