Meggykonferencia az Elvira majorban

Az egyik legnépszerűbb hazai gyümölcs, a meggy volt a témája annak a konferenciának, amit kedden tartottak a város közeli Elvira majorban. Az elsősorban a meggy nemesítéssel, termeléssel, feldolgozással vagy éppen értékesítéssel foglalkozó vállalkozások részvételével zajló eseményen a meggypiacot érintő aktuális kérdésekről esett szó.

Hasonló tartalmaink:

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központnak az érdi Elvira majorban található kutató állomásán már sokéves hagyománya van a helyben nemesített gyümölcsökkel kapcsolatos szakmai találkozóknak. Ezúttal, az alma után a második legnagyobb magyar gyümölcskultúrának tartott meggy, valamint a szintén jelentős cseresznye termesztésében részt vevő ágazati szereplők találkoztak.

A kórokozók vagy akár az időjárás okozta károk elleni harc, az árkérdés, a legfrissebb kutatási eredmények és technológiai újdonságok, nem utolsósorban pedig a támogatási lehetőségek. Alapvetően erről szólt a tegnapi tanácskozás, mondta el az egyik szervező. Kasztovszky Zoltán szerint mivel manapság 14,5 ezer hektáron meggyet, míg  2,5 ezer hektáron cseresznyét termelünk az országban, így sokakat érinthet, hogy mi történik ezen a területen.

A konferencián előadást tartott Feldman Zsolt, agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár is. A politikus elsősorban a kormányzatnak az ágazatban betöltött szerepéről beszélt.

Romics Ervin érdi gazdálkodó az alma és barack mellett 35 hektáron termel meggyet. Mint fogalmazott, az, hogy mennyiért tudja értékesíteni a gyümölcsöt, a mindenkori egyik legfőbb kérdés. Szerinte ezek a konferenciák főként a kapcsolatépítés vagy a tapasztalatcsere szempontjából fontosak, azonban úgy látja vannak olyan témák is, amik általában háttérbe szorulnak.

A szervező ennek kapcsán hozzátette, éppen az célja ezeknek a rendezvényeknek, hogy az ágazati szereplők minden kérdésükre megnyugtató választ kapjanak, egyúttal pedig olyan lehetőségeket kínáljanak, ami hosszabb távon is perspektívát nyújt számukra.

 

Címkék