Gimnáziumok Éjszakája
Gimnáziumok Éjszakája

Pénteken tartották a Gimnáziumok Éjszakáját Érden. Az Ifjúsági Önkormányzat és a Szepes Gyula Művelődési Központ szervezésében zenés szórakozóhellyé alakult a Magyar Földrajzi Múzeum kertje, ahol az érdi középiskolások szórakozhattak.

Hasonló tartalmaink:

A Gimnáziumok Éjszakáját a korábbi években egy érdi szórakozóhelyen tartották meg, ám az idén a szervezést részben átvette az Ifjúsági Önkormányzat, akik új helyszínt is találtak az eseménynek. A Magyar Földrajzi Múzeum kertjében megtartott program szervezésében kiemelt szempont volt a biztonság, amire különösen odafigyeltek az este folyamán. A rendezvényen csak alkoholmentes italokat lehetett vásárolni.

Az Ifjúsági Önkormányzat saját költségvetéséből fedezte a bulit, aminek ötlete már az év közben felmerült a diákok körében. Gregor Alexandra diák alpolgármester a program kapcsán elmondta: nagyon fontos a rendezvény közösségépítő szerepe, hogy a különböző középfokú intézményekben tanuló diákok megismerhessék egymást.

Címkék