Bemutatták a városkártyát a vállalkozóknak

A helyi vállalkozóknak is bemutatták az Érdi Városkártyát múlt héten az Érdi Ipartestület székházában. A kártya elsősorban a helyi kereskedők és szolgáltatók helyzetét próbálja pozitív irányba mozdítani, a vásárlók részére pedig kedvezményeket biztosítanak.

Hasonló tartalmaink:

Még a nyár folyamán minden érdi háztatásba eljut a városkártya, ezért nagyon fontos, hogy minél több olyan kereskedő legyen helyben, akinél lehet használni. Az Ipartestület székházába olyan vállalkozókat hívtak meg, akik potenciális partnerei lehetnek a kártyás rendszert kidolgozó cégnek.

-         A kereskedők vegyesen fogadják a városkártyát, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy ez egy teljesesen más szisztéma, mint amiről korábban hallottak – mondta el Tóth Tihamér a Kereskedők és Szolgáltatók Piacvédelmi Szövetségének Igazgató Tanácsának elnöke. A csatlakozó szolgáltatónak egy komplett ügyfél-nyilvántartó rendszert adunk, amit több száz ezer forintért tudna egyébként megvásárolni, komolyabb cég esetében pedig a milliós összeget is elérhetné az adatbázis – magyarázta Tóth Tihamér.

-         Egyszeri csatlakozási díj van, amit minden esetben személyesen egyeztetünk a vállalkozókkal, de nincs havidíj és egyéb rejtett költségek sem fognak később jelentkezni – folytatta.

Csóli Csaba az Érdi Ipartestület leköszönő ügyvezetője elmondta, hogy nagyon örül a kezdeményezésnek, mert véleménye szerint az minden esetben pozitív, amikor az érdi vállalkozók és a lakosság közötti kapcsolatteremtés erősödhet.

Fekete Attila érdi vállalkozó már csatlakozott a hálózathoz, mert szerinte potenciális ügyfélkört tud kialakítani a kártya segítségével. – Lehetőségként tekintünk az Érd Városkártyára, és azt reméljük, hogy minél több ügyfelünk lesz általa Érdről és a környékről.

Pintenics Gábor a Kereskedők és Szolgáltatók Piacvédelmi Szövetségének vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a kártyával az üzlettulajdonosok és fogyasztók egyaránt jól járnak, hiszen a vásárlók keresni fogják azokat a helyeket, ahol a „Go Store” feliratot látják, és ahol tudják, hogy kedvezményt kapnak. A vállalkozások pedig a rendszerhez csatlakozva extra forgalmat tudnak lebonyolítani.

-         A kártyán elkölthető pénz jelentkezik, amit ugyanúgy el lehet költeni, mint a készpénzt. A gyakorlatban ezt úgy kell elképzelni, hogy a vásárló a teljes összeget fogja kifizetni a szolgáltatásért, vagy pedig termékért, s ezután a rendszerre fog visszakerülni egy visszatérítés, amit azok kapnak meg, akik a rendszerben részt vesznek, vagyis a vásárlók, a szolgáltatók, az érdi kereskedők és az a kis- és középvállalkozók, akik ebben a programban részt vesznek – mondta a vezérigazgató. Majd hozzátette: – A kereskedő tehát megkapja a teljes vételárat, amit a rendszer a háttérben elszámol és a városkártyára az azonosító QR-kódra jóváírja a kedvezményt, amit a kereskedő adott, s amit a városkártyával rendelkező később el tud költeni.

Fontos tudni, hogy az Érdi Városkártyát nemcsak helyben lehet használni. Az érdiek egy olyan speciális kártyát kapnak majd, aminek egyik oldala a helyi kedvezményekre jogosít, a másik oldala pedig országszerte több mint négyszáz helyen biztosít kedvezményeket. A normál Hungary Card kártyát minden évben újra és újra meg kell vásárolni, addig az Érd Városkártya Hungary Card funkciója egy életre szól. A kártyát azonban az első használat előtt a www.hungarycard.hu oldalon regisztrálni kell majd.

Címkék