Vereséggel nyitott a világ tízedik legjobbja ellen Sárosi

Megkezdte szereplését a Rio de Janeirói ötkarikás játékokon a 160 fős magyar küldöttség egyetlen magyar tollaslabdázója, Sárosi Laura, aki két szettben kapott ki a világranglista tízedik helyén álló indiai Venkata Sindhu Pusarlától.

Hasonló tartalmaink:

Már az sem kis szó, hogy az 1996-os atlantai olimpia után, ahol Ódor Andrea vett részt, az Érdi VSE-nél nevelkedő Sárosi Laura fordulatos körülmények között, ám végül a ranglista alapján szerzett indulási jogot a nyári ötkarikás játékokra. Előzetesen pedig a sportággal az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskolában megismerkedő Sárosira nem várt könnyű feladat, hiszen az olimpián az M-jelű csoportban a világranglista tízedik Pusarlával és a tizennyolcadik, kanadai Michelle Livel került egy hármasba. Önmagának azt tűzte ki célul, hogy nyerjen, de legalább játsszon egy szoros mérkőzést a csoportkörben, ahonnan csak a győztes jut tovább.

A Sárosinál több mint tíz centivel magasabb Pusarla kezdte jobban a meccset, hiszen folyamatosan támadott és mozgatta a magyar lányt, aki védekezésből kevés pontot tudott szerezni. Az indiai már 8:3-ra is meglépett, majd előnye folyamatosan nőtt és az első játszmát 21:8-ra nyerte.

A két szett közti szünetben Sárosi Laura bal bokáját ápolni kellett.

A másodikban Sárosi sokkal felszabadultabbnak tűnt, aggresszívabban kezdett, aminek okán többször is vezetett és tartotta a lépést ellenfelével. Azonban 5:5 után az indiai meglépett és ugyan a meccs legszebb pontjait Sárosi szerezte, de a magabiztosan játszó, kétszeres világbajnoki bronzérmes Pusarla nem adott esélyt és 21:9-re győzött.

 

Női tollaslabda, egyéni, M-csoport, 1. forduló

Sárosi Laura (Magyarország) – V. Sindhu Pusarla (India) 0:2 (8:21, 9:21)

 

Sárosi Laura a második körben szombaton, magyar idő szerint este 21.40-kor játszik a kanadai Michelle Livel, aki tizennyolcadik a világranglistán. Egyébként Sárosiék mérkőzése is ötven perc csúszással kezdődött, ezért a szervezők az időpont változás jogát fenntartják.

Címkék