12. helyen zártunk az éremtáblázaton

A 160 fős magyar delegáció nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel zárta a XXXI. nyári olimpiai játékokat Rio de Janeiróban. Úszásban, kajak-kenuban és vívásban kiválóan szerepeltek a magyarok, de Márton Anita révén súlylökésben is dobogóra állhattunk. Hosszú Katinka és Kozák Danuta az olimpia tíz legeredményesebb versenyzője közé került. Úszónőnk három arany és egy ezüstéremmel, míg kajakozónk három arannyal zárt Rióban. Magyarország több mint kétszáz nemzetből az előkelő 12. helyen végzett az éremtáblán.

Hasonló tartalmaink:

Az utolsó versenynapon három magyarért szoríthattunk, a maratoni futók közül Csere Gáspár a 109. helyen végzett, míg Józsa Gábor 87.-ként ért célba a 42 195 méteres futáson.

A versenyt a kenyai Eliud Kipcsoge nyerte 2:08.44-es idővel.

A harmadik magyar a hegyikerékpáros Parti András volt, aki a cross county döntőben 1:41.20 perces idővel a 24. helyet szerezte meg. Ebben a számban a svájci Nino Schurteré lett az aranyérem.

Három csapatsportág versenyeinek döntőit is vasárnap tartották.

Kosárlabdában a férfiak a 30 pontig jutó Kevin Durant remeklésével 96–66-ra legyőzték Szerbiát, a mérkőzés után az egyetlen háromszoros olimpiai bajnok, Carmelo Anthony bejelentette válogatottbeli visszavonulását, míg az 1979 óta a válogatottnál dolgozó, 1987 óta szövetségi kapitányként működő Mike Krzyzewski is utoljára ült az amerikai nemzeti csapat kispadján, helyét a San Antonio Spurts irányító Gregg Popovich veszi át.

Krzyzewski másodedzőként az 1984-es Los Angelesben és az 1992-ben Barcelonában rendezett olimpián is aranyéremig vitte a gárdát, míg 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban és most Rio de Janeiróban lett szövetségi kapitányként olimpiai bajnok.

A bronzérmet Spanyolország szerezte meg, miutn egy ponttal, 89–88-ra verte Ausztráliát.

Férfi kosárlabda, döntő:

Egyesült Államok–Szerbia 96–66 (19–15, 33–14, 27–14, 17–23)

Legjobb dobók: Durant 30 pont, Cousins 13, K. Thompson 12, ill. Nedovics 14, Mavcan 11.

Legtöbb lepattanó: Cousins 15, Anthony, Lowry 5-5, ill. Jokics 4

Legtöbb assiszt: Lowry 5, Durant, Irving 4-4, ill. Teodoszics, Bogdanovics, Jovics 3-3.

A 3. helyért:

Ausztrália–Spanyolország 88–89 (17–23, 21–17, 26–27, 24–22)

 

A férfi kézilabda döntőben Dánia Franciaországgal csapott össze. Ugyan az első félidőben a franciák többször vezettek, ám a szünetre a dánok vonulhattak kétgólos előnnyel. Az egész meccsen parádés teljesítményt nyújtó és nyolc gólt szerző Mikkel Hansen irányításával a dánok a második játékrészben öt góllal is megléptek, ám végül 28–26-ra nyertek és lettek olimpiai bajnokok.

A nők oroszok elleni 22–19-es veresége után a férfiak is második helyen végeztek a franciáknál.

Férfi kézilabda, döntő:

Dánia–Franciaország 28–26 (16–14)

Legjobb dobók: M. Hansen 8, H. Toft Hansen, Olsen, Svan 4-4, Guigou 6, N. Karabatic 5, Narcisse 4.

Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3

 

A 3. helyért:

Németország–Lengyelország 31–25 (17–13)

Ld: Reichmann 7, Gensheimer 6, ill. Krajewski, Lijewski 5-5

 

A férfi röplabdázóknák hazai siker született, miután Brazília szoros játszmák után 3:0-ra győzte le Olaszországot, megszerezve ezzel a sportág harmadik olimpiai bajnoki címét a házigazdának.

A bronzérmet az Egyesült Államok szerezte meg, amely kétszettes hátrányból nyert 3:2-re Oroszország ellen.

Férfi röplabda, döntő:

Olaszország–Brazília 0:3 (–22, –26, –24)

A 3. helyért:

Egyesült Államok–Oroszország 3:2 (–23, –21, 19, 19, 13

 

A riói olimpia záróünnepségén a magyar zászlót a három arany- és egy ezüstéremmel záró Hosszú Katinka vitte. Az olimpia záró ceremóniáján Gyurta Dánielt és az orosz atlétát, Jelena Iszinbajevát is köszöntötték, akiket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába újonnan választottak be. Az ünnepség végén Abe Sinzo Japán miniszterelnöke is színpadra lépett, ugyanis négy év múlva Tokióban rendezik az ötkarikás játékokat.

Az olimpiai láng Thomas Bach NOB-elnök beszéde után aludt ki, aki Abe Sinzónak adta át az olimpiai zászlót.

MAGYAR ÉRMESEK A RIÓI OLIMPIÁN:

1. Kozák Danuta, K-1 500 m

1. Kozák Danuta, Szabó Gabriella, K-2 500 m

1. Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, K-4 500 m

1. Hosszú Katinka, 100 m hát

1. Hosszú Katinka, 200 m vegyes

1. Hosszú Katinka, 400 m vegyes

1. Szilágyi Áron, egyéni kardvívás

1. Szász Emese, Egyéni párbajtőr-vívás

2. Cseh László, 100 m pillangó

2. Hosszú Katinka, 200 m hát

2. Imre Géza, férfi párbajtőr

3. Márton Anita, súlylökés

3. Kenderesi Tamás, 200 m pillangó

3. Kapás Boglárka, 800 m gyors

3. Férfi párbajtőr csapat, Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter

Címkék