Kínában mutatták meg a magyar virtust

Három érdi tagja volt annak a tucatnyi magyar harcművésznek, akik egy meghívásnak köszönhetően rangos expón vehettek részt Kínában, úgy hogy a kínai kiállítókon kívül egyedüli külföldi kiállítóként vettek részt.

Hasonló tartalmaink:

A nemzetközi expót augusztusban tartották a kínai Sencsenben, ahol egyedüli külföldi invitáltként Magyarország is jelen volt. Már maga a meghívás is hatalmas lehetőséget jelentett a Magyar Chan Wu Szövetség számára, árulta el az Érd Most.hunak Balogh Péter, az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE elnöke. A sportvezető ugyan nem vett részt személyesen az ázsiai harcművészeti rendezvényen, azonban Belovai Kristófnak, Varga Gergelynek és Varga Mátyásnak megadatott a lehetőség.

Belovai, aki az egyesület budapesti edzéshelyszínén tanárként is tevékenykedik, elmondta, hogy csak pozitív visszajelzéseket kapott a magyar delegáció a bemutatójuk kapcsán. Hozzátette, hogy nagyszerű érzés volt a shaolin wushu őshazájában, sok-sok ezer ember előtt megmutatni, hogy mire is képes egy kicsiny kis közép-európai ország csapata.

A kínai expo arra is lehetőséget teremtett az érdi harcművészeknek, hogy határon túlnyúló kapcsolataikat gyarapítsák, a meglévőket pedig tovább ápolják.

A Balogh Péterrel és Belovai Kristóffal készült interjúnkat meghallgathatják az Érd FM 101.3 Aréna Sportmagazinjában szombaton 16 órától.

Címkék