Három bajnokságban indulnak
Három bajnokságban indulnak

Még két év sem telt el azóta, hogy a Budapesti Honvéd létrehozta kihelyezett érdi vízilabda szakosztályát, ám a Rusorán Péter 2002-es gyermekbajnokságban már túl vannak egy szezonon, s a 2016/2017-es idényben már három korosztályos gárdát szerepeltetnek.

Hasonló tartalmaink:

A tavalyi szezon előtt Vargáné Gazdag Erika, vezetőedző és Novák Ferenc, szakosztályvezető sem reménykedett győzelemben, egyrészt azért, mert a Budapesti Honvéd-Érd néven működő csapat a korosztály legerősebb csoportjába kapott besorolást, másrészt azért, mert a csapat nagy része ezt megelőzően nem vízilabdázott és fiatalabb volt a bajnokságon résztvevő korosztályhoz képest.

Ennek ellenére a csapat kétszer is győzött, s a 22. helyen végzett.

Idén már merészebb céljai vannak a gárdának, a 2002-esek a Szívós István nevét viselő bajnokságban a 2003-as és 2004-es születésűekkel egészülnek ki, továbbá a 2005-ösök a Kőnigh György bajnokságban szerepelnek, s a 2007-es vagy annál fiatalabb pólósok az úgy nevezett bébibajnokságban vesznek részt.

„Jelentős a fejlődés, a létszám viszont stabilizálódik, jelenleg ötvenöten vannak a csapatban, ez fedezi a három induló csapatot – mondta Novák Ferenc, aki megjegyezte, hogy a 2002-es korosztálynak Fazekas Márton lesz az edzője, s Vargáné Gazdag Erika a 2005-ösöket fogja irányítani, akik a Kőnigh György bajnokságban lesznek érdekeltek. „Jót tesz a csapatnak, hogy szét tudtuk bontani, külön vannak az edzések, ez nagy előny nekik. Úgy érzem, mind a három korosztálynál jobb eredményeket fogunk elérni, látva az edzéseket és az azokon mutatott teljesítményt, a felkészülési mérkőzéseket. Szemben a tavalyi bajnoksággal, ahol mindenki akkor kezdett vízilabdázni, tehát ez egy ténylegesen saját nevelésű csapat, akik tavaly egyre többet ügyeskedtek, szóval ez vissza fog köszönni.” – jegyezte meg Novák Ferenc.

A fejlődést már tavaly is mérni lehetett: az első időszakban, ősszel a mérkőzések zömén kétszámjegyes különbség alakult ki, ugyan tavasszal is voltak ilyen különbségek, de nem ez volt a jellemző, a Budapesti Honvéd-Érd egyre szorosabb mérkőzéseket játszott, s az Aquaworm SE-t például előbb 8–7-re, majd 10–6-ra is legyőzte.

A 2005-ös születésűek szeptember 17-én kezdik a Kőnigh György bajnokságot Leányfalun, ahol a KÓPÉ UVSE gárdájával nyitnak a C-csoportban.

A 2002-es gárda pedig szeptember 24-én az ÉRD Arénában kezdi a szezont a Szívós István 2005 bajnokságban, ahol három mérkőzést rendeznek, a Budapesti Honvéd-ÉRD a BVSC-Zuglóval kezd.

„A 2002-es korosztálytól már játékot várunk, ami nem jelenti mindig a győzelmet, de egy mérkőzésen lehet látni, hogy egy csapatban mi van benne.” – fogalmazott a Honvéd vízilabda szakosztályának vezetője. – „Jövőre ez a csapat ad egy olyan magot, amellyel a serdülő bajnokságban tudunk indulni. Fontos volt, hogy a budapesti szövetség és a Magyar Vízilabda-szövetség is kiírta újra a 2002-es bajnokságot, mert a korosztályok két évig együtt játszanak. Itt erőltetjük már a 2003-as és 2004-es születésűeket, mert a fejlődés szempontjából sokat jelent, ha magasabb szintű bajnokságban játszanak. Sok olyan dolog tud rögződni, ami a későbbiekben hasznukra válik. A cél az, hogy a C-ből a B-csoportba kerüljünk.”

Novák Ferenc kérdésünkre kitért arra is, mi kell az OB I-es érdi csapathoz.

„Ha el tudjuk érni, hogy legyen egy jó ifi csapatunk, ami három-négy év jelenleg, akkor beszélhetünk a felnőtt csapatról. Mi Honvéd néven nem indulhatunk az OB I-ben tehát csak az lehet, hogy beötvözzük az érdi játékosokat a felnőtt csapatba. Mérkőzést hozhattunk volna ide, de az a világítás, ami az ÉRD Arénában van, az OB I-es mérkőzésre alkalmatlan. Meg van szabva az a lux-mennyiség (lux: a megvilágítás mértékegysége – a szerk.), aminél élvonalbeli meccset lehet tartani, sajnos ez a világítás nem felel meg ennek, de már szóba került, hogy akár a TAO-n keresztül, amennyiben van erre lehetőség, akkor jövőre meg tudjuk ezt valósítani.”

Címkék