Szűkös sakkverseny

Idén sem maradt el az Érdi VSE sakkszakosztályának őszi nyílt rapid versenye. Az Ercsi úti sporttelep klubházában a sok résztvevő és néző miatt nagy volt a tumultus.

Hasonló tartalmaink:

Az érdieken kívül a fővárosból és a környező településekről, így Tárnokról, Százhalombattáról, Pusztazámorról, Martonvásárról és Diósdról is érkeztek versenyzők héttől egészen 85 éves korig. A játszmák izgalmasan alakultak és a tabella is fordulónként változott. Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy az egyik nagy esélyes (Csóli Ödön) nyeri meg a versenyt, de egy váratlan vereség visszavetette a negyedik helyre. A dobogón Rosta Sándor végzett Glatt Gábor és Horváth Kálmán előtt, míg Szécsi Pál fért be a legjobb öt közé.

A hétéves Bajóti Andor csak a huszonharmadik helyen zárt, de a szervezők neki adták a különdíjat, miután tisztességgel helyt állt a felnőttek között.

Címkék