“A népszavazás nemzeti ügy”

Sajtótájékoztatón fejezte ki álláspontját T. Mészáros András polgármester szerda délelőtt az október 2-i népszavazásról. A városvezető szerint Magyarország büszke lehet arra, hogy az egyetlen európai állam, ahol az emberek népszavazáson elmondhatják véleményüket. 

Hasonló tartalmaink:

2015-ben másfélmillió bevándorló lépte át illegálisan Európa határait, és a folyamat azóta sem állt meg. Az ellenőrizetlen bevándorlás komoly biztonsági kockázatot jelent, a magyar kormány ezért több, határozott lépést tett, hogy megvédje állampolgárait. Közben Brüsszel arra készül, hogy az Európai Unióba érkező bevándorlókat egy meghatározott kvóta alapján ossza szét a tagállamok között. Magyarország álláspontja szerint csak a magyarok dönthetik el, kivel szeretnének együtt élni, és kivel nem – magyarázta T. Mészáros András.

Hozzátette: a népszavazás szól arról is, hogy tudunk-e olyan egyértelmű jelzést adni, ami rádöbbenti az európai közösséget arra, hogy cselekednie kell, ha „iszlám helyett ötven év múlva is keresztény jelent és jövőt képzel el magának”.

Hozzátette: az Európai Unió a magyar emberek megkérdezése nélkül készül betelepíteni bevándorlókat. „A betelepített embereknek nem egy várost hoznának létre, hanem szétosztanák őket, helyzetüket végül az önkormányzatoknak kellene rendezni. Ezért van jelentősége annak, hogy miképpen foglalunk állást”

- Ezért szükséges, hogy az érdiek is véleményt mondhassanak az október 2-i népszavazáson a migránsok kényszerbetelepítéséről, mert a veszélyt Magyarország csak akkor tudja elhárítani magától, ha pártállástól függetlenül mindenki, aki felelősséget érez az ország és családja, gyermekei, unokái biztonságáért, elmegy és október 2-án nemmel szavaz – zárta szavait a polgármester.

 

Címkék