Nem jött össze

Nem tudta megszerezni első pontjait a Budapesti Honvéd-Érd vízilabdacsapata a Kőnigh György Gyermekbajnokság 2005-ös korosztályában. A C csoport harmadik körében az érdiek a Hajós uszodában szálltak vízbe az Oázis SC ellen, amelytől 18–3-as vereséget szenvedtek.

Hasonló tartalmaink:

Vargáné Gazdag Erika tanítványai eddigi pályafutásuk alatt harmadik tétmeccsüket játszották, s még az év elején is kimondta a vezetőség, hogy ez a szezon maximálisan a rutinszerzésé lesz. Az érdi pólósoknál először az első negyed felénél talált be Mészáros Levente, de a játékrészt így is néggyel nyerte az Oázis, amely a második negyedet öttel, a negyediket pedig hat góllal nyerte, ám a harmadik játékrész kifejezetten kiegyenlített volt, miután az érdieknél Halek Edvin kétszer is betalált, épp annyiszor, ahányszor az Oázis SC is.

Ugyanebben a bajnokságban a Százhalombatta szintén a margitszigeti Hajós uszodában szerepelt, s ők 12–4-re kaptak ki a Kópé UVSE-től.

Az ÉRD Aréna uszodája adott otthont a BVLSZ Diapolo Ifjúsági Bajnokság három mérkőzésének. A hivatalos szervező, az Új Hullám SE 10–4-re verte a Sportliget SE-t, a BVSC-Zugló gólzáporos találkozón győzte le az FTC-t 17–13-ra, míg az OSC VSE az Oázis SC-t győzte le 11–5-re az alapszakasz harmadik fordulójában.

Kőnigh György Gyermekbajnokság 2005, C-csoport, 3. forduló, Hajós Alfréd uszoda:
Kópé UVSE–Százhalombatta 12–4 (3–0, 4–0, 2–2, 3–2)
Budapesti Honvéd-Érd–Oázis SC 3–18 (1–5, 0–5, 2–2, 0–6)
UVSE–AVUS 6–8 (3–2, 1–3, 1–2, 1–1)

BVLSZ Diapolo Ifjúsági bajnokság, 3. forduló, ÉRD Aréna:
Sportliget SE–Új Hullám SE 4–10 (2–2, 1–3, 1–4, 0–1)
BVSC-Zugló–FTC Utánpótlás 17–13 (4–2, 4–2, 4–5, 5–4)
Oázis SC–OSC VSE 5–11 (2–4, 3–2, 0–3, 0–2)

Címkék