Lampionos felvonulás

Szent Márton nap alkalmából idén is megtartották a lampionos felvonulást a Marianum Általános Iskolában. A tanulók a saját maguk által készített lampionokkal vonultak az iskolától a Jézus Szíve templomig, ahol a német nemzetiségi tanterv szerint tanuló diákok Szent Márton püspök életének egy részletét idézték fel előadásukkal.

Hasonló tartalmaink:

Az intézmény fennállása óta megszervezik a Marianum Iskolában a lampionos felvonulást. Szent Márton napján minden évben összegyűlnek a kisiskolások, a pedagógusok és a szülők, hogy lampionokkal vonuljanak a szomszédos, Jézus Szíve templomhoz. Az idei év azért is különleges, mert 1700 évvel ezelőtt született a katonából lett püspök Savariában, a mai Szombathely területén.

Mindig különleges élményt nyújt a lampionos felvonulás, amelyet ezúttal is lázas készülődés előzött meg. Takácsné Tóth Noémi, a Marianum Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy a gyerekek átérzik az esemény fontosságát és jól ismerik Szent Márton püspök legendáját.

A szülők, pedagógusok és a gyerekek a lampionokkal vonultak a Jézus Szíve templomba, ahol a tanulók Szent Márton életéből idéztek fel részleteket egy rövid előadás keretében.

Címkék