Biztonságban van a Modern Városok Program

A tavaly nyáron bejelentett Modern Városok Program 26 fejlesztési célja nincs veszélyben, valamennyi meg fog valósulni 2020-ig – közölte Dr. Bács István alpolgármester Érd Megyei Jogú Város közgyűlését követően, miután hosszas eszmecsere után egyhangúlag elfogadták a Város Integrált Területi Programjának átdolgozott változatát. 

Hasonló tartalmaink:

A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkára levélben értesítette Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy a Modern Városok Program keretében tervezett beruházások megvalósítása érdekében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program egyes prioritásai tekintetében a többletkötelezettség vállalásáról és annak feltételeiről szóló 1562/2016. (X.13.) Kormányhatározat alapján szükséges átdolgozni az Integrált Területi Programot.

Dr. Bács István (FIDESZ-KDNP) alpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a módosítás által az eddigi Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretet megnövelték, s így a finanszírozás nem csupán hazai forrásból, hanem Európai Uniós forrásból fog megvalósulni. -”Annak érdekében, hogy mindenki tisztán lásson a Modern Városok Programmal kapcsolatban 15 napon belül egy rendkívüli közgyűlést fogunk tartani, ahol részletesen bemutatjuk a program elemeit és azoknak a finanszírozását. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a legutóbbi közgyűlés előtt már átadtunk egy negyven oldalas tájékoztatót ugyanebben a témában” – mondta a politikus.

Elfogadták a Bagoly utcai rendelő célokmányát.  Érd, Sasváros városrészben az alapfokú egészségügyi ellátásának biztosítása, színvonalának javítása indokolja a fejlesztés megvalósítását, amely a Bagoly utca – Fehérvári út kereszteződésénél lévő ingatlanon található épületegyüttes épületállományának bontásával, új egészségügyi szolgáltató épület megvalósításával jár. A program a Modern Városok Program részeként valósul meg.

Az ülésem módosították a költségvetési rendeletet, elfogadták az SZMSZ módosítást. Döntöttek az önkormányzati óvodák szakmai tevékenységének éves értékeléséről is.

Címkék