Őszi séta a művelődési központban

Nemes Erzsébet: Jósvafői öreg malom

Nemes Erzsébet: Jósvafői öreg malom

Gyönyörű őszi tájakban gyönyörködhetünk péntek délutántól a Szepes Gyula Művelődési Központ kamaratermében, ahol 18 órától a Duna-Art fotóklub alkotóinak tavaly október végén készített fotóiból nyílik kiállítás.

Hasonló tartalmaink:

A Duna-Art fotóklub az Érd MJV Önkormányzata kulturális pályázatán nyert összegből szervezte meg tavaly ősszel az Aggteleki Nemzeti Parkba a fotóstúrát. 2016. október 28 és 30-a között a Rakaca-víztároló partján, Szalonnán szálltak meg a fotósok, majd onnan indultak a kirándulásokra Aggtelek, Jósvafő, Martonyi és Edelény települések környékére. A klub egyik tagja ugyanabban az időben a Hargitán készített fotókat, amelyek jól illeszkednek a tárlat anyagába.

Szakács Miklós: Aggteleki hangversenyterem

Szakács Miklós: Aggteleki hangversenyterem

A kiállított fotók három őszi vers alapján lettek a kiállításra válogatva – mondta el Körmendy Zizi, a Duna-Art Fotóklub vezetője.

Áprily Lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.
Akartál látni szép halált velem?
A Bükkös-erdő bús elégiája
szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,
közöttük láthatatlan kéz kaszál.
Az ágakról a fölrebbent rigóraj
tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,
holnap szél indul, döntő támadás,
holnaputánra minden elfelejti,
milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,
tönkök merednek dúltan szerteszét,
s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,
vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

A partot fűzek testőrsége óvja,
a tollforgójuk ritkítottan ing.
Halkan himbál a horgom úsztatója,
nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,
s a víz egy percre hullámos határ:
innen mosolygó partja tükröződik,
itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek
ijedt lombok rebbennek szerteszét,
a szél felettük pókszálat lebegtet,
ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,
az ő húrjáról szól a halk zene.
Most át fog jönni: árnyékát sötéten
pallónak átveti a jegenye.

Rakancai-víztároló

Körmendy Zizi: Rakacai vörös

Heltai Jenő: Ősz

Nyomon kisér az éjszakába
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.

Szelíden egymáshoz simulnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.

A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.

IMG_3063x

Körmendy Zizi: Aranyló színek

Dsida Jenő: Őszi akácok

Riporter-jelentés szeptemberben

Akáclevelem számolja az Ősz,
hogy szeretem-e őt,
halkan zizegve, imbolyogva szállnak
elégiái a lesárgult nyárnak
és leülnek a lábaim előtt.

Csendesen mondom: Szeretlek, nagy Ősz:
szívem sohse volt nyáré, vagy télé
és viszonzásul
csöndes-szerelmű, szomorú kis versek
szitálnak némán lelkemnek fájárul
az Ősz lába elé.

Így születnek most mind a verseim
finoman, szeretettel
és sok-sok őszi reggel
így sétálok az akácok alatt.
Egyéb hírem most nem igen akadt.

IMG_3709yx

Körmendy Zizi: Emlékezés (Pálos kolostor)

A kiállítók: Bakos Ágnes, Dósa László, Fehér Zsuzsa, Gecse Orsolya, Kasza Gábor, Körmendy Zizi, dr. Nemes Erzsébet, Plavecz Ákos, Sebők Ferenc, Szakács Miklós és Tanos Miklós.

Január 6-án 18 órakor M. Nagy Péter nyitja meg a Duna-Art fotóklub őszi túrájának képterméséből válogatott kiállítást a Szepes Gyula Művelődési Központban. Az eseményen muzsikál a Vanmocsello duó. A kiállítás 2017. január 30-ig megtekinthető a művelődési központ nyitvatartási idejében.

Versek: http://mek.oszk.hu/

Címkék