Az újoncot fogadják

A 2017-es év első hazai bajnoki mérkőzésére készül az ÉRD női kézilabdacsapata, amely a K&H női kézilabda liga 10. fordulójában az újonc Kispesti NKK-t látja vendégül az ÉRD Arénában 18 órától.

Hasonló tartalmaink:

Szabó Edina együttesének rendkívül feszes a programja, hiszen december 30-án Győrben, január 4-én Szegeden, a Magyar Kupában, január 7-én, pedig a Rosztov-Don otthonában léptek pályára az EHF-Kupa csoportkörének első fordulójában, ezért szinte minden utazással nem járó mérkőzésnek örülni kell. Pláne, hogy Janurik Kingáék legutóbb november 15-én játszottak hazai pályán, amikor a Budaörsöt fogadták, azóta pedig a Nemzeti Kézilabda Akadémiával Balatonbogláron, illetve az EHF-Kupa selejtezőjének harmadik körében Dunaújvárosban meccseltek az említett három évvégi/éveleji meccs mellett.

A Kispesti NKK újonc az NB I-ben, eddigi kilenc mérkőzésén a hét vereség mellett már egy győzelemnek és egy döntetlennek is örülhettek Béki-Nagy Bertalan klubelnök, vezetőedző lányai, hiszen az MTK Budapest ellen óriási meglepetésre idegenben 27–25-re nyerni tudtak, míg a Budaörs otthonában 26–26-os döntetlent értek el.

Az ÉRD és a fővárosi együttes tétmérkőzésen legutóbb a 2009/2010-es szezonban a másodosztályban találkozott egymással, az akkor még ÉTV-Érdi VSE és Kispesti AC névre hallgató együttesek két meccsén az érdiek hazai pályán 37–23-ra, idegenben 31–26-ra nyertek.

A kispestiek nem számíthatnak fehérorosz beállójukra, Irina Triznóra, és kapusukra, Bozsó Leilára sem, míg Szabó Edina csapatában kézsérülése miatt nem valószínű, hogy játszik a Győri Audi ETO KC-től decemberben érkező Kiss Nikolett.

A Kispesti NKK legeredményesebb játékosa az idei szezon kilenc meccsén 33 gólt jegyző Schneider Éva, de Tamás Krisztina 31 találatnál, míg a korábbi érdi, Balog Beáta 30 gólnál jár. Ezzel szemben az érdiek legjobb három lövője az NB I-ben Katarina Krpezs-Slezák 57, Mireya González 40 és Klivinyi Kinga 36 góllal.

A Kispesti NKK újoncként még csak tapasztalja az NB I légkörét, még ha vannak is a csapatban korábbi élvonalbeli játékosok, így – mint ahogy a klub hivatalos oldala is többször említi – a találkozó célja számukra a tisztes helytállás lesz.

Érdekesség, hogy a fővárosi csapat szinte csak papíron fővárosi, hiszen úgy tudjuk, hogy az együttes heti több alkalommal Érden, a Piroska utcai Treff Sportcentrumban edz, míg a Magyar Kézilabda-szövetségnél Gödöllőre van bejegyezve a KNKK.

A K&H női kézilabda liga 10. fordulójában rendezett ÉRD–Kispesti NKK találkozó 18 órától kezdődik, a mérkőzést a Babicz Gábor, Haskó Tamás játékvezető páros vezeti.

Az ÉRD programja a következő időszakban:
január 11., szerda, 18.00:
 ÉRD–Kispest NKK (NB I, 10. forduló)
január 15., vasárnap, 16.00: ÉRD–SG BBM Bietigheim (EHF-Kupa, csoportkör, 2. forduló)
január 21., szombat, 18.00: Byåsen Trondheim–ÉRD (EHF-Kupa, csoportkör, 3. forduló)
január 25., szerda, 18.00: Mosonmagyaróvári KC SE–ÉRD (NB I, 12. forduló)
január 29., vasárnap, 15.30: ÉRD–Byåsen Trondheim (EHF-Kupa, csoportkör, 4. forduló)
február 1., szerda, 18.00: Dunaújvárosi KKA–ÉRD (NB I, 11. forduló)
február 5., vasárnap, 15.00: ÉRD–Rostov-Don (EHF-Kupa, csoportkör, 5. forduló)
február 12., vasárnap, 15.00: SG BBM Bietigheim–ÉRD (EHF-Kupa, csoportkör, 6., utolsó forduló. Ludwigsburg)
február 15., szerda: DVSC-TVP–ÉRD (Magyar Kupa, a négyes döntőbe jutásért)
február 18., szombat, 18.00: ÉRD–Siófok KC (NB I, 14. forduló)
február 24., péntek, 17.00: ÉRD–Alba Fehérvár KC (NB I, 13. forduló)

Címkék