Hálát adtak az új gyülekezeti teremért

Befejeződött az Érdligeti Református templom gyülekezeti termének felújítása. Ebből az alkalomból hálaadó ünnepi istentiszteletet tartottak, amely során visszatekintettek a 2016-os év eseményeire is.

Hasonló tartalmaink:

Minden év elején hálaadó istentiszteletet tartanak az Érdligeti Református templomban. Ilyenkor visszatekintenek az elmúlt év eseményeire és hálát adnak az előző évért.

Az idei azonban rendhagyó istentisztelet volt, hiszen befejeződtek a gyülekezeti terem felújítási munkálatai, melynek során kivették a közfalakat és egy nagyobb légterű közösségi teret alakítottak ki.

Dr. Literáty Zoltán, az Érdligeti Református Gyülekezet lelkésze elmondta: eddig ha 70-80-an szerettek volna együtt lenni, akkor az csak az udvaron volt lehetséges, most azonban a szeretetvendégségek, az ökumenikus istentiszteletek és egyéb események, mint a filmklub, az ifjúsági csoport foglalkozása vagy a legutóbbi 56-os előadás megmutatták, hogy nagy szükség volt erre a közösségi térre.

A terem elsősorban a gyülekezeti eseményeket, foglalkozásokat szolgálja ki, de nyitottak egyéb alkalmak megtartására is – hangsúlyozta Literáty Zoltán.

Címkék