Gárdonyis hősök Érd utcáin

A Légy Te is hős! program keretében fiatalok szimuláltak rosszullétet Érd forgalmas utcáin. Arra voltak kíváncsiak, hányan állnak meg segíteni.

Lezárult a Légy Te is hős! elnevezésű projekt a Gárdonyi iskolában, amelyet a Hősök Tere kezdeményezés keretében tartottak a gimnazista diákoknak, azzal a céllal, hogy merjenek és tudjanak kiállni másokért és önmagukért. A program keretében az első iskolai félévben tréninget tartottak tíz pedagógusnak, majd a gimnazista diákoknak, február közepén pedig egy különleges terepgyakorlaton vehettek részt az érdeklődő fiatalok: azt tapasztalhatták meg, hány járókelő áll meg segíteni egy (látszólag) segítségre szoruló emberen.

– Nagyon megrázó élmény volt: úgy éreztem, nagyon sok idő telt el a „rosszullétem” kezdetétől, mire valaki megállt, hogy segítsen – mondta lapunknak Lantos Gábor. A tizenkettedik osztályos diák Érd központjában, egy forgalmas helyen fuldoklást szimulált; társai a háttérből figyelték az emberek reakcióját. A Gábor segítségére sietők mindegyike 25 és 40 év közötti volt, zömében nők. A többi terepgyakorlatos csoportban azt tapasztalták a diákok, hogy az idősebbek is nagyon segítőkészek, de ők is kiemelték, hogy főleg a nőt álltak meg; a férfiak inkább elfordították a fejüket.

– Nagyon rossz érzés volt ezt az egészet eljátszani, átélni. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy tapasztalnom kellett: egy jól öltözött fiatalnak sem segítenek – láthatóan nem tartottak rá érdemesnek. Úgy éreztem magam, mint aki kívül rekedt a társadalmon. Tíz-tizenöt ember ment el mellettem – és jóval több is figyelt távolabbról –, mire egy odalépett hozzám. Érdekes, hogy mikor valaki végre megállt, már jöttek mások is – jegyezte meg a fiatalember.

Vid Natasa iskolapszichológus, a program koordinátora ezzel kapcsolatban lapunknak azt hangsúlyozta: jellemző, hogy az emberek nem mernek lépni elsőként – a mostanihoz hasonló terepgyakorlatokon keresztül lehet megtanítani az embereket arra, hogy merjék átlépni a saját korlátaikat.

– A Hősök Tere kezdeményezés – amelynek keretében a mi projektünk megvalósulhatott – lényege, hogy az együttérzés ne maradjon meg a passzív sajnálkozás szintjén, hanem tudjunk cselekedni, amikor szükséges – húzta alá Vid Natasa.

Az átéltek, illetve megtanultak összegzéseként a program résztvevői az iskola aulájában egy mini kiállítást hoztak létre, amely bemutatta a Hősök Tere kezdeményezés lényegét. A kiállítást a diákok nemcsak a program lezárása alkalmával, hanem a március 15-i ünnepség keretében is megtekinthették. A Légy Te is hős! projekt pedig az osztályfőnöki órák keretében folytatódik tovább az iskolában.

(Ádám Katalin)

Hasonló tartalmaink:
Címkék