Clementis Tamás a zenei klubban

Hétévesen lépte át a Magyar Állami Operaház kapuját és, amit ott látott az annyira elvarázsolta, hogy huszonhét évesen már az intézmény magánénekese volt. A Városi Könyvtár Zenei Klubjában ezúttal Clementis Tamás operaénekest látták vendégül.

Hasonló tartalmaink:

A zenét bár mindenki imádta, és ilyen-olyan szinten művelte is a családban, a szülők mégis inkább valami tisztes polgári hivatás irányába terelték az ifjú Clementis Tamást. Megnyugtatásuk érdekében a konzervatórium mellett kitanulta a fogtechnikusi szakmát is, de miután azonnal felvették a Zeneakadémiára, így az orvosi pálya talonban maradt.

Clementis Tamás  már az Operaház ösztöndíjas énekese volt, amikor 1988-ban végzett a Zeneakadémián. A basszbariton hangfajban éneklő művész a kezdeti kisebb szerepek után az operairodalom több nagy figuráját is megformálhatta.

A Verdi, Mozart vagy épp Puccini műveiben nyújtott alakításait nem csak itthon, hanem -  európai, amerikai és ázsiai vendégszereplései során, – a külföldi közönség is meghallgathatta.

Clementis Tamás szerint, manapság a Magyar Állami Operaház és ezzel együtt az opera műfaja soha nem látott publicitást kap, ennek ellenére ez mindig is csupán egy bizonyos réteget tud megszólítani. Akik viszont, – mint például ő is, – egyszer beleszeretnek, azoknak egy életen át tart a szerelem.

 

Címkék