Születéstől a felnőttkorig

 Az egész életünkben kapott dicséret 70 százaléka öt éves korunk alatt hangzik el. Egyebek mellett ezzel a megdöbbentő és elgondolkodtató információval találkoztak a Születéstől Felnőttkorig Konferencia résztvevői május 19-én Érden. A százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület 13. alkalommal hívta közös gondolkodásra a térség szociális és pedagógiai területen dolgozó szakembereit.

Hasonló tartalmaink:

A szervezés regionális együttműködésben valósult meg az SZFE, az érdi Gárdonyi általános iskola és gimnázium, valamint Móra Ferenc általános iskola, illetve két törökbálinti intézmény, a Segítő Kéz Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Szérűskert Bölcsőde részvételével. A megjelenteket előbb Schmidt Monika, az SZFE elnöke, majd T. Mészáros András polgármester, a konferencia fővédnöke üdvözölte. Az SZFE által alapított Aranyszárnyú Írisz Empátia Díjat Valkusz Pál, az egyesület társadalmi elnöke adta át.
SAMSUNG CAMERA PICTURES
Az idei díjazott a Születéstől Felnőttkorig Konferenciák visszatérő és méltán népszerű előadója, dr. Uzsalyné Pécsi Rita PhD, neveléskutató lett. A sokoldalú szakember óvoda- és iskolaalapító, számos módszertani könyv szerzője, egyetemi oktató.
A szakmai rendezvényen még egy elismerést átadtak: Aranyszárnyú Írisz Empátia Oklevéllel ismerték el az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusainak munkáját, a megváltozott fejlődésmenetű gyermekek támogatásáért, a gyermekekben való hitükért és szeretetükért.
Címkék