A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték

A Nemzeti Összetartozás Napját ünnepelték pénteken a Bolyai általános iskolában: vetélkedők, játékok várták a gyereket, illetve a Zuboly zenekar több mint egy órás, fergeteges hangulatú koncertje. Ezen a napon zárult a Határtalanul program is az intézményben.

Hasonló tartalmaink:

Május elején ötvenhárom diák és hat pedagógus töltött el öt napot Erdélyben, a Határtalanul program keretében. Úti élményeikről a június 2-ai, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából tartott iskolai ünnepségen számoltak be a hetedikes diákok, akik tanáraikkal együtt irodalmi, történelmi, földrajzi, műveltségi és rajzos feladatokat is összeállítottak társaiknak – még a matematikai gondolkodásra is szükség volt egyes feladványok megoldásához.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Azért fontos a Nemzeti Összetartozás Napja, mert rádöbbenti az embereket, hogy ugyanúgy kell tekinteni a határon túl élő magyarokra, mint az anyaországban élőkre – mondta a hetedikes Kamilla, aki maga is Erdélyből származik, és gyakran jár haza a családjával. Mint hozzátette: szomorú, hogy Erdélyben sokan már románul beszélnek, még ha a magyar is az anyanyelvük.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A Nemzeti Összetartozás Napján a Zuboly zenekar adott több mint egyórás koncertet a felső tagozatosoknak, akik vastapssal kísérték az előadást.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

Címkék