Az Úrnapját ünnepelték

Jézus Krisztus Szent Testének és Szent Vérének a napját ünnepelte a katolikus egyház vasárnap. Az Úrnapján a Megváltónak az utolsó vacsorán elhangzott gondolatait és tetteit idézték fel. Ez a nap különleges alkalom a hívő ember számára. Ezt jelzi a körmenet hagyománya is.

Hasonló tartalmaink:

Keresztre feszítését megelőzően, Jézus a tizenkét tanítványával elköltött utolsó vacsorán először a kenyeret majd a bort áldotta meg. Ez az én testem és ez az én vérem, hangzott az áldás, miután Krisztus úgy folytatta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Az Úrnapja ennek, a katolikus egyházi szertartásban később oltáriszentségnek nevezett aktusnak az ünnepe, amit idén június 18-án tartottak.

Krisztus intelme, hogy alakját a kenyéren – vagy manapság az ostyán –, valamint a boron keresztül felidézzék, az idők során a liturgia szerves részévé vált. Hajdu Ferenc katolikus plébános szerint azonban az Úrnapja egy különleges alkalom a hívő ember számára. Ezt jelzi a körmenet hagyománya is.

A katolikus plébános úgy látja: az Úrnapja ünnepe azt üzeni az embernek, hogy nincs egyedül, hiszen Jézus Krisztus mindig ott van vele. Erre a tudatra pedig napjainkban minden korábbinál nagyobb szükségünk lehet – tette hozzá.

 

Címkék