Iskolafelszerelést is örömmel várnak

Több mint egy tonna ruha gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt Érdi Szervezetének telephelyén, így szombaton rendkívüli ruhaosztást tartottak. A nagy mennyiségre való tekintettel egy magánház udvarán válogathattak a rászorulók a férfi, női és gyermekruhák között. A szervezet örömmel fogad a ruhaneműn kívül iskolai felszerelést is, amit augusztusban osztanak majd szét.

Hasonló tartalmaink:

Aki volt már vöröskeresztés ruhaosztáson, az tudja: a ruhák jó minőségűek, gyakran új is akad, egy-egy cég adományaképp. Nem véletlen tehát, hogy a Vöröskereszt érdi akciói iránt mindig nagy az érdeklődés. Aki eljön, általában magának válogat, de van, akik a gyerekeiknek, unokáiknak is visz ruhákat, és vannak, akik ilyen alkalmakkor leadják a korábban elhozott, már kinőtt darabokat.

Mint Janzsó Mónika területi munkatárs az ÉrdTV-nek elmondta, egyre nagyobb az adományozási kedv: mivel szervezetük dokumentálja a ruhaosztásokat, az adományozók tudják, hogy a ruhák rászorulókhoz kerülnek, nem eladásra, vagy éppen konténerbe.
– Bízom benne, hogy sok embernek tudunk segíteni. Ruhaosztásunkra nagycsaládosok jöttek el, olyanok, akik nem tudnak a boltban vásárolni – tette hozzá.

A Vöröskereszt rendszerint kéthetente tart ruhaosztást. Az augusztusi lesz a nyár legfontosabb ilyen rendezvénye, hiszen akkor a közelgő tanévkezdés miatt nemcsak ruhákra, cipőkre, hanem iskolai felszerelésre is szükségük van a családoknak. Ezért ilyen adományokat is örömmel fogad a szervezet.

 

Címkék