Megújul a Marianum iskola

Hiába ért véget a tanév, továbbra is nagy a sürgés-forgás a Marianum Általános Iskolában, ahol a hét elején kezdődött az intézmény teljes körű energetikai felújítása. A tervek szerint az augusztus végéig tartó munkálatok során kicserélik az iskola mára már elavult ablakait, és a falak új szigetelést kapnak.

Hasonló tartalmaink:

Alig két nap alatt szinte az összes emeleti ablakot kicserélték a Marianum Általános Iskolában, és ha továbbra is ilyen jó ütemben haladnak, akkor nem is kell izgulni, hogy befejeződik-e a munka a tanévkezdésre –  fogalmazott Takácsné Tóth Noémi, az intézmény vezetője.

A Marianum fenntartója, a Székesfehérvári Egyházmegye több, hozzájuk tartozó intézménnyel közösen pályázott az elsősorban európai uniós forrásból megvalósuló Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programra, melynek keretében az érdi iskola  teljes körű energiahatékonysági fejlesztésen esik át a következő két hónapban. Lecserélik az összes nyílászárót, a külső homlokzat  16 cm-es szigetelést kap, és a pincefödémet is szigetelik.

Mint Takácsné Tóth Noémi az ÉrdTV-nek elmondta, a fejlesztésre azért van szükség, mert az épület még 1935-ben épült, és ugyan az egyházmegye annak idején, mikor visszakapta az iskolát, felújította és bővítette, ám azóta eltelt huszonhat év.
– Júliusban befejeződnek a belső munkálatok, augusztusban sor kerül a minden évben elvégzett tisztasági festésre, és akkor zajlanak majd a külső munkálatok is.   Szeptember elsején pedig indulhat a tanítás – tette hozzá.

Az igazgatónő elmondta azt is: a mostani beruházás amolyan bemelegítésnek is tekinthető egy még komolyabb fejlesztés előtt, aminek során egy teljesen új épületszárnnyal bővül majd az iskola.

Címkék