Öten úton a tudományhoz

Mi a különbség az öt napja leszedett spenót és a frissen tépett között? Veszít-e vitamintartalmából a zöldségespolcon egy hete álló gyümölcs? Függ-e a zöldségfélék beltartalmi értéke attól, hogy mikor szedték le? E kérdésekre keresik a választ a Gárdonyi gimnazistái: az iskolában harmadik éve végeznek kísérleteket egy ösztöndíjprogram jóvoltából.

Hasonló tartalmaink:

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő minden évben pályázatot ír ki az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogramjában való részvételre. A Gárdonyi iskola három alkalommal pályázott sikeresen a kutatási projektjével.

– Tavaly azt mértük, hogy a zöldségek, gyümölcsök sav- és szénhidráttartalma hogyan változott a leszedésüket követően, illetve fagyasztás hatására. Idén azt vizsgáljuk, hogy a gyümölcsök, zöldségek antioxidáns-tartalma – A-vitamin, E-C-vitamin, folsav, polifenolok, karotinoidok és flavonoidok, antocián – hogyan változik – tudtuk meg Bokor Károly kémiatanártól, a kutatás vezetőjétől, aki elmondta azt is: a programban nemcsak a szükséges eszközöket, felmerülő költségeket finanszírozzák, hanem ösztöndíjat is kapnak a résztvevő diákok.

– A gyümölcsök, zöldségek emberi szervezet számára fontos anyagainak mennyisége közvetlenül betakarítás után a legmagasabb, majd egyre jobban csökken. Egy frissen szedett paradicsom vitamintartalma a szakirodalomban megadott adatokkal egyenlő. Ha egy napig áll a hűtőben, mintegy húsz százalékkal lesz kevesebb. Ez már most, a kísérletek megkezdésekor is látszik – hangsúlyozta a pedagógus.

Idén öt diák dolgozik a programban; mivel a tavalyi mérésekben ők még nem vettek részt, az előkészítő munka során elsajátították a műszerek kezeléséhez szükséges ismereteket, szakirodalmat fordítottak – ez ugyanis csak angolul létezik ebben a témában –, új metodikát dolgoztak ki, és május vége felé megkezdődtek a mérések is.

Ott-jártunkkor épp répát és paradicsomot vizsgáltak. Egy-egy zöldség, gyümölcs értékeit öt napon keresztül mérik: sóska, spenót, saláta, eper, cseresznye, meggy, feketeszeder is szerepel a vizsgálatokban.

A mérési eredményeket a projekt résztvevői dokumentálják, könyv formájában az iskolai könyvtár rendelkezésére bocsátják, és az évenként megrendezett tudományos délutánon is ismertetik. A programban részt vevő tanulók februárban egy diákkonferencián is beszámoltak a kutatásukról.

– Régóta foglalkoztatott az a kérdés, hogy a gyümölcsök beltartalma hogyan változik az idő múlásával, és most van alkalmam rá, hogy el is végezzem ezeket a vizsgálatokat – mondta a tizenegyedikes Magyar László, aki kémia és biológia irányban szeretne továbbtanulni. A tizedikes Pethes Rebeka régebben orvosnak készült, és ugyan most már a jogi pálya érdekli, nagyon érdekli az egészségvédelem, a betegségek megelőzése.

– Nekem a nővérem vett részt a programban, mindig mesélt róla, milyen érdekes, így aztán örömmel jöttem – mondta Halmágyi Nóra. Hármójuk mellett még Hócza Gergely és Farkas László vesz részt a kutatásban. A diákok június 30-áig folytatják a munkát, vagyis a nyári szünetben is dolgoznak, és még vár rájuk két nap az Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet laboratóriumában is.

(Érdi Újság)

Címkék