Egyre nagyobb az érdeklődés a nyári diákmunka iránt

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hasonló tartalmaink:

Az államtitkár elmondta, ilyen nagy mértékű érdeklődés az elmúlt 5 évben a diákmunka iránt még nem volt, több mint 16 ezren jelezték az első egy-két hétben, hogy dolgoznának az NGM által meghirdetett programban.

Arról is beszélt, hogy a július elsejétől augusztus 31-ig tartó lehetősséggel várhatóan 26-29 ezer diák él majd. Az érdeklődők a kormányhivataloknál és járási hivataloknál jelentkezhetnek – tette hozzá.

Cseresnyés Péter megjegyezte, hogy a programban a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok az önkormányzatoknál, önkormányzati intézményeknél vagy önkormányzati cégeknél kaphatnak munkalehetőséget. A fiatalokra elsősorban adminisztratív munkakörökben számítanak, de fizikai munka is előfordulhat.

Kiemelte, hogy a diákokat nem teljes munkaidőben foglalkoztatják, hanem 6 órában. A diákok bérét pedig a minimálbérhez vagy garantált bérminimumhoz arányosan igazítják.

(MTI)

Címkék