Lengyel-magyar megemlékezés az “oroszlános szobornál”

Az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület, az Érd-Óváros Szent Mihály Alapítvány és az érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat immár tizenharmadik éve tart közös megemlékezést Érd-Ófaluban, II. Lajos szobránál az 1526-ban Mohácsra induló magyar sereg és a hozzá csatlakozó lengyel segédcsapatok megérkezésére emlékezve.

Hasonló tartalmaink:

A királyi, „oroszlános” emlékművet 91 éve, 1926-ban avatták fel, majd a következő évezredben, 2007-ben mellé került az a márványtábla is, amely a magyar sereghez csatlakozó és a mohácsi csatában életét vesztett, mintegy 1200-1500 katonának állít méltó emléket. A történelmi leírások szerint, az akkor alig húsz éves II. Lajos 1526-ban Mohácsra indult a törökök hadjárata ellen. Seregével megpihent Érden, s ide várta a segítségére érkező csapatokat is, ezért az egykori Sárkány-kastélyban töltött néhány éjszakát. Bár számított rá, de Szapolyai katonái nem érkeztek meg, így később csak a lengyel szabadcsapatokkal bővülhetett a serege. Ők tulajdonképpen lengyel zsoldos katonák voltak, nem a hivatalos hadsereg, hiszen akkor a lengyel király és a török császár éppen szövetségesek voltak egymással. A segédcsapatok viszont ennek dacára is a magyarok segítségére siettek, s a túlerővel szembeni vereségben az életüket áldozták. Az ő tiszteletükre emeltetett II. Lajos szobra mellé az emléktábla.

A hagyományos, évenkénti megemlékezéseket pedig az „ezeréves” lengyel-magyar barátság ápolása és megőrzése teszi az érdiek számára is fontossá. Ezért gyűlnek össze minden év júliusában a hagyományőrző civil szervezetek képviselői, lengyel és magyar lakosok egyaránt.

Az idei megemlékezésen Dózsa Lajos, az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület titkára idézte fel röviden a 491 évvel ezelőtt történteket. Bazsóné Megyes Klára, elnök az ÉrdMost.hu-nak elmondta, jóllehet a mohácsi vészként is emlegetett esemény nemzetünk egyik legsúlyosabb katasztrófája, a lengyel és a magyar népnek a vészterhes időkben mutatott együttműködésére jó szívvel gondolhatunk a mai napig.

A megemlékezők közösen elénekelték a magyar és a lengyel himnuszt, majd megkoszorúzták az emlékművet.

Címkék