Három napig tart az őszi TeSzedd

Idén szeptember 15-től 17-ig, azaz három napig tart a Földművelésügyi Minisztérium TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciója – jelentette be V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján.

Hasonló tartalmaink:

V. Németh Zsolt elmondta, hogy idén először a Takarítási Világnaphoz csatlakozva rendezik meg a TeSzedd!-kampányt, amelyet világszerte szeptember harmadik szombatján tartanak.

Magyarországon 2011 óta minden évben megszervezik az önkéntesek közös szemétszedési akcióját. A Let’s clean up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) mozgalomhoz hazánk 2014-ben csatlakozott a TeSzedd! akcióval, és már ebben az évben egyedül teljesítette a 4 évre elvárt teljes európai uniós résztvevői számot, amelyet az Európai Hulladékcsökkentési Hét összesen 40 000 fő/évben (azaz 160 000 fő/4 év) határozott meg. Mi magyarok 180 ezren tisztítottuk a környezetünket országos szinten – emelte ki az államtitkár.

A TeSzedd!-kampány ma Magyarország legnagyobb önkéntes mozgalma. Az akció célja elsősorban az, hogy megtisztítsuk az országot az illegálisan lerakott, felelőtlenül eldobált szeméttől, másodsorban pedig az, hogy erősítsük az emberekben a környezetük iránti érzékenységet és felelősséget, hiszen a környezettudatos gondolkodásmód természetes elvárás mindenkivel szemben – hangsúlyozta V. Németh Zsolt. Hozzátette: az akcióhoz évről évre növekvő létszámban csatlakoznak az önkéntesek, 2016-ban 2240 helyszínen hozzávetőlegesen 190 000 fő 2857 tonna szemetet gyűjtött össze. Ez a mennyiség több mint a Budapest lakossága által másfél nap alatt megtermelt teljes szemétmennyiség.

Az államtitkár hozzátette, hogy az elmúlt évek TeSzedd! mozgalmának eredményeit értékelve kijelenthetjük, hogy ennek a programnak a sikere, eredményei, közösségépítő szervezőereje hagyományt teremtett és folyamatosan új, helyi kezdeményezéseket generál.Búsi Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium zöldipari támogatásokért felelős helyettes államtitkára felhívta a figyelmet, hogy a TeSzedd!-kampányra regisztrálni 2017. augusztus 16-ától, azaz a mai naptól szeptember 5-ig lehetséges a www.teszedd.hu oldalon.

A helyettes államtitkár hozzátette, hogy itt regisztrálhatnak azok is, akik helyi koordinátorként találkozási pontot szerveznének, ezzel együtt csoportot (min. 10 főt) regisztrálnának, illetve azok is, akik egyénileg regisztrálnak és az egyes találkozási pontokhoz csatlakoznának. Augusztus 22-től ingyenes telefonos ügyfélszolgálat indul, amely augusztus 22-től szeptember 14-ig, 7-től 19 óráig, az akciónapokon (szeptember 15-17-én) pedig 20 óráig várja az érdeklődők telefonhívásait. Az ügyfélszolgálat telefonszáma elérhető a TeSzedd! honlapján.

Nagyon lényeges, hogy az akciót közterületen végezzük, az ember egészségét károsító veszélyes hulladékot nem lehet összeszedni. Minden szemétszedés előtt munkavédelmi oktatást is tartunk a munkafolyamatok minél biztonságosabb elvégzése érdekében – tette hozzá Búsi Lajos.

A kampány keretében a Magyar Természetjárók Szövetségének önkéntesei évek óta több száz találkozási pontról elindulva tisztítják meg az Országos Kék Túra útvonalát.A Magyar Posta Zrt. ingyenesen szállítja ki a szemétgyűjtéshez szükséges eszközöket – gumikesztyűket, zsákokat, gyorskötözőket – az egyes találkozási pontok helyi koordinátoraihoz.

A Földművelésügyi Minisztérium az önkéntesek által gondoskodik az akció keretében összegyűjtött szemét későbbi elszállításáról is.

(FM Sajtóiroda)

Címkék