Pénteken Városi Anyatejes Nap

Idén is megrendezi a Városi Anyatejes Napot az Érdi Védőnői Szolgálat. Szeptember 15-én előadásokkal, bemutatókkal, zenés foglalkozással várják a kismamákat, édesanyákat és gyermekeiket a Érd-Újváros Római Katolikus Plébánia Közösségi Házában.

Hasonló tartalmaink:

Tizenkettedik alkalommal rendezi meg szeptember 15-én a Városi Anyatejes Napot az Érdi Védőnői Szolgálat, a szoptatás világhetéhez kapcsolódva. A rendezvénnyel – amelynek idei jelmondata: „Szoptatás –  egy életre nyerhetsz vele!” – a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat ünneplik.

Idén a Bajcsy-Zsilinszky út 143. szám alatti tanácsadóban dolgozó védőnők szervezik a programot, amelynek részleteiről Rucska Tiborné védőnőt kérdeztük. Mint elmondta, a közönség a verses köszöntő után szoptatási élménybeszámolót hallhat, amit három előadás követ, a Dévény-terápiáról, az újraélesztésről, illetve a pici fogápolásáról.

Az édesanyákat az előadások mellett kismamaruha-, hordozókendő- és termékbemutatóval, a gyerekeket zenés foglalkozással várják. Lesznek még meglepetések is, mint például a mamáknak és babáknak egyaránt szóló kangatánc, és az édesanyákat meg is ajándékozzák.

A Városi Anyatejes Napot az Érd-Újváros Római Katolikus Plébánia Közösségi Házában, a Karolina utca 1-3. szám alatt tartják. 9.30-tól 12 óráig. A részvétel ingyenes.

 

Címkék