Irány a Sereg!

“A honvédelem nemzeti ügy!” Hazánknak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik tanulmányaik, vagy civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét.Szereti a kihívásokat, és szeretne tenni otthona és környezete biztonságáért? Kipróbálná a katonai szolgálatot? Száműzheti az egyhangúságot az életéből!Jelentkezzen önkéntes tartalékos katonának!

Hasonló tartalmaink:

Az ország valamennyi járásában járásonként megalakultak a területi elven szervezett önkéntes tartalékos századok, így a vecsési járásban is. A céljuk, hogy szükség esetén helyben rendelkezésre álljanak kiképzett, felkészített, alkalmazható erejükkel. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, amely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről. Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erőkön nyugszik, akik veszélyhelyzetben sem riadnak vissza attól, hogy komoly segítséget nyújtsanak.Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot támogató munkáltató a munkavállalójának tényleges katonai szolgálatteljesítési időtartamára, valamint az ezzel kapcsolatban kiadott pótszabadság időtartamára kompenzációra jogosult. Támogassa Ön is a honvédelem ügyét!

Jelentkezhet minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, regisztrációs lapot bármely Kormányablakban kaphat, amelyet a kitöltést követően a járási hivatal továbbít az illetékes toborzó irodák részére, valamint elérhető a megyei toborzó iroda ügyfélszolgálatán és letölthető a www.irányasereg.hu weblapról is.

Szerződést kötni csak alkalmas minősítésű egészségi, pszichikai vizsgálatot követően lehet, amire a regisztráció után kerülhet sor. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra jelentkezőnek II. típusú alkalmasság-vizsgálaton kell részt venniük. A vizsgálatot a jelentkező háziorvosa is elvégezheti, ha van foglalkozás-egészségügyi alkalmasság vizsgálatra szóló képesítése. Ellenkező esetben foglalkozás-egészségügyi képesítéssel rendelkező szakorvos végzi. A vizsgálat költségét a Magyar Honvédség fizeti.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Címkék