Kezdődik a rövidpályás ob

Szerdától szombatig, a hagyományoknak megfelelően ismét Százhalombattán rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát. A viadalon az Érdi Úszó Sport Kft.-t hat versenyző képviseli.

Hasonló tartalmaink:

Négy váltóban, a 4×50 méteres férfi gyors és vegyesváltókban, valamint a 4×50 méteres mix gyors és vegyesváltóban is elindul, sőt, éremért úszik az érdi kvartett a százhalombattai ob-n.

Egyéni számok közül a november 7-én szülinapját ünneplő Barócsai Petra végül visszalépett az 50 méter pillangótól, hiszen az üti a 200 méter pillangó versenyét, emiatt döntenie kellett, ám a 100, 200 és 400 méter gyors mellett még 100 méter pillangón is rajtkőre áll.

Joó Sára visszatér korábbi kedvenc számához, a 200 m vegyeshez, emellett 50 méter háton vannak aranyesélyei, hiszen a viadalon a ranglistán csak az a Hosszú Katinka áll, aki nem vesz részt a battai eseményen. Joó még 50 és 100 méter pillangón lesz érdekelt.

Jánosi Kristóf öt egyéni száma mellett a váltókra koncentrál, igaz, például 50 méter pillangón már az előfutamból való továbbjutása sem ígérkezik könnyednek, mivel a tizenötödik, azaz legerősebb futamban jelenlegi csapattársa, Milák Kristóf, korábbi társa, Tekauer Márk, illetve Cseh László és Kenderesi Tamás mellett kell úsznia.

Kovács Benedek tavaly 200 háton ezüst, 50 és 100 háton bronzérmes lett, így joggal várhatja éremesélyesként a versenyt.

Milák Kristóf nem csügged, a nyári három nagy világverseny után a rövid pihenőt követően tíz számban is elindul a rövidpályás ob-n, melyet tavaly szívproblémái miatt kihagyott. Természetesen 50, 100 és 200 pillén is ott lesz, de gyorson nem csak a rövidebb számokat (50, 100, 200) vállalta be, hanem a 400 és az 1500 (!) gyors futamaiban is érdekelt lesz, ahogy 50 és 100 háton is.

Vigassy Bálint sem fog unatkozni. Egerszegi Krisztina fia hét számba adta le nevezését, így ott lesz 50, 100 és 200 méter háton, 50 és 100 méter gyorson, 50 mellen és 50 pillangón is.

A verseny után lezárul az idei országos csapatranglista, melyen az érdiek a hetedik helyet szeretnék megtartani, hiszen a Magyar Úszó Szövetség a támogatásokat az előző évben elért eredmények és szerzett ranglista alapján határozza meg.

A százhalombattai rövidpályás országos bajnokság mind a négy napján az előfutamok reggel 9 órakor kezdődnek, míg a középdöntők és a döntők 16.30-kor. A viadal percprogramja ide kattintva érhető el.

Az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzőinek nevezése és azok nevezési ideje a 2017. évi százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságra
Férfi 4×50 m gyorsváltó
Férfi 4×50 m vegyesváltó
Mix 4×50 m gyorsváltó
Mix 4×50 m vegyesváltó

Barócsai Petra
100 m gyors – 0:57,18
200 m pillangó – 2:11,91
400 m gyors – 4:12,11
100 m pillangó – 0:59,79
200 m gyors – 2:00,75

Joó Sára
200 m vegyes – 2:15,09
50 m pillangó – 0:27,12
50 m hát – 0:27,90
100 m pillangó – 0:59,26

Jánosi Kristóf
50 m gyors – 0:23,11
100 m pillangó – 0:55,30
100 m gyors – 0:51,06
100 m vegyes
50 m pillangó – 0:24,99

Kovács Benedek
200 m hát – 1:55,69
50 m hát – 0:24,90
100 m hát – 0:53,47
50 m pillangó – 0:25,02

Milák Kristóf
50 m gyors – 0:22,84
100 m pillangó – 0:50,62
400 m gyors – 3:53,85
50 m hát – 0:24,78
100 m gyors – 0:49,08
1500 m gyors – 16:13,71
100 m hát – 0:56,38
200 m pillangó – 1:53,79
50 m pillangó – 0:23,72
200 m gyors – 1:48,41

Vigassy Bálint
50 m gyors – 0:25,23
200 m hát – 2:08,18
50 m hát – 0:27,82
100 m gyors – 0:55,73
50 m mell – 0:35,47
100 m hát – 1:00,08
50 m pillangó – 0:27,57

Fotó: bp2017 facebook oldala, korábbi kép

Címkék