Megkezdődött a téli ételosztás

November 26-án megkezdődött az egyházak és a Szociális Gondozó Központ vasárnapi ételosztó akciója, ami tél végéig tart majd. Az első vasárnapon bolognai spagetti, kenyér, szaloncukor, sütemény és tea várt mindenkit az Emma u. 8. szám alatt, ahol tanácsokkal, jó szóval fogadták az érkezőket, akik meleg ruhaneműk közt is válogathattak.

Hasonló tartalmaink:

A meleg ebédet az adventisták főzték, ők gondoskodtak a süteményről is, míg a meleg teáról, a kenyérről, a padokról a Szociális Gondozó Központ.
– Tessék csak vinni, ha marad, adunk repetát is – kínálta egy hölgy a takarosan bedobozolt ennivalót (az adventisták mindig dobozban, nem pedig tányérban osztják az ebédet).

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Volt, aki az otthon maradt hozzátartozójának is kért, mások vacsorára tették félre az ételt. Sokaknak jelent nagyon nagy segítséget, hogy hetente egy napon megvendégelik őket.
– A házam leégett, de azóta is fizetem utána a hiteleket, hetente kétezer forint jut ennivalóra – mondta egy idős hölgy. Egy másik asszony a nagybeteg fiával él együtt, jobbára leveseket, főzeléket készít, “egy kétszáz forintos mirelit babból ketten jóllakunk” – mondta mosolyogva.

SAM_8358

Aki eljött, az ebéden kívül meleg ruhaneműt is hazavihetett, és segítségért is folyamodhatott.
– Ha valaki a központnak felajánlana egy mosógépet, örömmel elfogadnám – lépett oda egy nyolcvankét éves idős néni az egyik családgondozóhoz. A Szociális Gondozó Központ munkatársai ugyanis nemcsak az ételosztásban segédkeztek, hanem meghallgatták a hozzájuk fordulók panaszát, és tanácsot, támogatást nyújtottak számukra.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A vasárnapi ételosztásra körülbelül nyolcvanan jöttek el, főleg idősek. Ez a szám magas ahhoz képest, hogy ez volt az első alkalom, és sokan még nem tudtak róla. Főleg, hogy a Szociális Gondozó Központ és az egyházak közös akciója általában az első adventi vasárnapon indul, most azonban előrébb hozták egy héttel – jegyezte meg érdeklődésünkre Paróczai Zoltánné, a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ tagintézmény-vezetője. Az ételosztás főszervezője elmondta azt is: a kiosztott adagokon felül körülbelül százötven adag ételt szállítanak házhoz azoknak, akik egészségi állapotuk miatt, vagy mert távol laknak, nem tudnak személyesen eljönni az ebédért.

– Tél végéig minden vasárnap osztunk meleg ételt az egyházak segítségével, kivéve december 24-ét és 31-ét. Karácsony előtt házhoz szállítjuk az ünnepi menüt – tette hozzá Paróczai Zoltánné.

A Szociális Gondozó Központ szeretne hét közben élelmiszercsomagot osztani a rászorulóknak. Ezt csak adományokból tudják előteremteni. Aki támogatni kívánja ezt az akciót, konzervekkel, tésztával, liszttel, cukorral és egyéb száraz élelmiszerekkel segíthet.

 

 

 

 

Címkék